2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Magyarország élőben

Higiéniás kihívás Józsefvárosban – osztozni a fürdőszobán hajléktalanokkal

A jelenlegi veszélyhelyzetben Józsefváros liberális vezetése azt a döntést hozta, hogy önkormányzati ingatlanba telepít hajléktalanokat. Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője a HírTV Magyarország élőben extra című műsorában elmondta, olyan ingatlanról van szó, amely a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a VIII. kerület területén helyezkedik el, ugyanakkor egy rendkívül rossz állapotban lévő épület, amelyet jelen pillanatban is laknak családok, idősek és betegek. A kiürült lakásokat kívánja a józsefvárosi vezetés hajléktalanokkal feltölteni.

  • Higiéniás kihívás Józsefvárosban – osztozni a fürdőszobán hajléktalanokkal

A korábbi Fidesz-KDNP-s kerületvezetés arra törekedett, hogy ezekből a korszerűtlen lakásokból minél többen el tudjanak költözni sokkal kulturáltabb körülmények közé – hívta fel rá a figyelmet Vörös Tamás. A józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője Velkovics Vilmosnak műsorvezetőnek elmondta, olyan idejétmúlt épületről van szó, ahol mind a mai napig közös fürdőszobát használnak az ott lakók, vagyis a hajléktalanokkal kell majd a fürdőhelyiséget megosztani.

Az ott élő embereknek önmagában nagy higiéniás kihívás, hogy közös fürdőszobát kell használni és ha még ezt ki tudja, hány száz hajléktalannal is meg kell osztani, akkor azt el lehet képzelni, milyen problémákat fog generálni

– tette hozzá.

Vörös Tamás felháborítónak nevezte, hogy a józsefvárosi önkormányzat senkit sem kérdezett meg arról, mit szólna, ha a közvetlen környezetébe hajléktalanok költöznének, hanem ezt egy diktátummal hozták a tudomásukra.

Teljes beszélgetés:

Fekete Dávid: Újraéled az európai autóipar

Magyarország élőben extra című műsorunk vendége volt online kapcsolás segítségével Fekete Dávid, a Széchenyi István Egyetem, Gróf Bethlen István Kutatóközpontjának tudományos vezetője.

Fekete Dávid elmondta, hogy a korábbi időszakot követően, a dízel-ügy, a kibocsátási szabályok változása, az elektromos autók népszerűvé válása, a hybrid autók térnyerése után, a koronavírus megjelenése és terjedése újabb kihívást jelentett az autóipar számára.

Kb. egy hónapja álltak le az autógyárak, a munkavállalók egészségének védelme miatt, ugyanakkor az alapanyagok és alkatrészek hiánya is akkor kezdődött.

A fekete hónapok után megcsillant a reménysugár, szépen lassan, fokozatosan újra indulhat a termelés, de a teljes helyreállásig még hetek várhatóak. Befolyásoló lesz továbbá a kereslet alakulása is. 

Teljes beszélgetés:

Székely András: Több a hívás a lelki elsősegély telefonszolgálatoknál

„Mekkora növekedést tapasztalnak?” - kérdezte Velkovics Vilmos.

„Ezt így százalékosan pontosan nem lehet most megmondani, de kétségtelenül több a hívás a lelki elsősegély telefonszolgálatoknál . Most ez egy olyan helyzet, ahol – gyakorlatilag egy krízishelyzet – eszközöket kellene találnunk a mindennapi életre, amelyhez nem vagyunk hozzászokva. Kezdve attól, hogy el vagyunk egymástól szakítva, hogy be vagyunk zárva. (…)”

- válaszolta Székely András, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány kuratóriumi tagja.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!