2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Magyarország élőben

A Föld első megkerülésének évfordulóját ünnepli az emberiség

Hatvan évvel ezelőtt történelmet írt a Szovjetunió. Jurij Gagarinnal a fedélzetén a kazahsztáni Bajkonurból elindult a Vosztok 1 űrhajó, amely csaknem 41 ezer kilométert tett meg. Így 1961-ben - embernek - először sikerült megkerülni a Földet.

  • A Föld első megkerülésének évfordulóját ünnepli az emberiség

A repülési idő kevesebb volt, mint két óra, de még így megváltoztatta az emberiség világűrhöz való viszonyát.

AZ űripar azonban Amerika, Kína és Oroszország mellett a magánbefektetők fantáziáját is megmozgatta és az Európai Unió sem akar lemaradni. A 27 tagállam több száz millió forintot költ a fejlesztésekre.

- Oroszország most ünnepel. Az egész világnak joga van most velük ünnepelni? – kérdezte Velkovics Vilmos műsorvezető vendégétől, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztostól.

- Természetesen. Gagarin az egész emberiséget képviselte akkor és Gagarin szemén keresztül az egész emberiség tekintett vissza erre a törékeny bolygóra. Akkor jöttünk rá, hogy mennyire sérülékeny az egész világunk.

- Most is van folyamatban egy űrkísérlet, ráadásul a korona vírushoz is kapcsolódik.

- Ez egy nagyon nagy sikerünk. Az űrkémia kifejezetten magyar specialitás, így több magyar kutató és vállalkozás is van, akik a világ élvonalában vannak.

Sőt, 2020 decemberében egy magyar kísérlet is felkerült a nemzetközi űrállomásra. Az eredményeink magukért beszélnek.

Teljes műsor

HírTv

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!