2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Magyarország élőben

Farkas Örs: Elérhető lesz a fertőzöttek területi megoszlása

Meghosszabbítja a kormány a koronavírus járvánnyal kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedéseket, a stúdióban Farkas Örs a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője beszélt ezekről.

  • Farkas Örs: Elérhető lesz a fertőzöttek területi megoszlása

„Mindenkinek joga van tudni, hogy azok, akik elhunytak azok életüknek hányadik évében jártak és milyen alapbetegséggel küzdöttek. Leginkább amiatt, mert az egészségügyi szakemberek már régóta mondják, hogy pontosan melyik az a korosztály, illetve melyek azok a csoportok, akik leginkább veszélyeztetettek és az elmúlt szomorú 16 esetben is sajnos ezt támasztották alá az információk. Ezt nyilvánvalóan a jövőben is közölni fogjuk, azért, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy kinek és mire kell odafigyelnie”

- mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, azzal kapcsolatban, hogy mától részletes adatokat közölnek majd az elhunytakról. Hozzátette, már nem tudják széthordani az emberek a vírust, mint ahogyan a csoportos megbetegedések előtt a környező országokban, mivel már Magyarország minden területén jelen van a koronavírus, így az átláthatóság kedvéért a közvélemény részére bocsájtják az információkat.

Teljes beszélgetés:

Kapcsolódó cikkek:

Nagy köszönet mindenkinek, aki segít másokon és segít laposítani a járványgörbét

Látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is

HírTV

 

 

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!