2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Dömötör Csaba: Az ellenzék felrakta a választási lemezeit, de nem ennek van az ideje

Heti 200 milliárd forint kárt okoz a magyar költségvetésnek az új koronavírus-járvány. A veszélyhelyzet akár nyár végéig is fennmaradhat. Vendégünk Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

  • Dömötör Csaba: Az ellenzék felrakta a választási lemezeit, de nem ennek van az ideje

Dömötör Csaba reménykedik benne, hogy a tagállamok és az Uniós testületek közti vita nem fog kiéleződni ebben a mostani helyzetben, hiszen ez most az összefogás ideje.
Ma rendkívüli Európai Uniós csúcs van. Dömötör Csaba szerint jó, hogy az Unió eljutott odáig, hogy mérlegeli, hogy milyen pénzügyi segítséget nyújthat a bajbajutott tagországoknak.

„Az a megoldás, hogy a fejlesztési pénzeket fel lehetne használni a járvány elleni védekezésben, az számunkra azért nem kedvező, mert mi élen járunk az uniós források lehívásában. Tehát nekünk nem ez a legjobb megoldás. Van saját, magyar javaslat is, mégpedig az, hogy a védekezéshez szükséges eszközöknek a behozatala legyen vámmentes”

- mondta Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az ellenzék feltette a választási lemezeit, de ennek nem most van itt az ideje.
Elmondta jól látszik a kormány és az ellenzék közti filozófiai különbség, hiszen míg az ellenzék már berendezkedne az óriási munkanélküliségre, addig a kormány nem szeretne eljutni odáig.

„Mi szeretnénk, ha senki nem vesztené el a munkáját. Már most is nagyon sok ágazat bajba került: turizmus, vendéglátás, személyszállítás és sorolhatnám, de mi azt szeretnénk, hogy a munkáltatók is a vállalatok is megtudják tartani a munkahelyeket. Erről is szólnak az adócsökkentések. És van itt egy óriási különbség azért. Amikor válságkezelésre került sor mondjuk bő 10 évvel ezelőtt, még a baloldali kormányok idején rögtön megszorításokhoz nyúltak. Mivel most van egy erős tízéves időszak a hátunk mögött most adókönnyítésekkel lehet a bajbajutott ágazatok segítségére sietni.”

Teljes beszélgetés:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!