2021. január 17.,
vasárnap, Antal, Antónia napja

Deutsch Tamás: Támogató szavazat akkor lehet, ha visszatérnek a júliusi állásponthoz

Hír TV

2020. november 30., hétfő 20:19

Magyarország és Lengyelország nem vett részt az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának mai ülésén, többek közt erről is szó esett a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, melynek Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője volt a vendége.

A műsor elején Velkovics Vilmos reflektált arra a tényre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a mai nappal 14 évet és 145 napot, azaz összesen 5262 napot töltött a miniszterelnöki székben.

Deutsch Tamás elmondta, hogy ez egy történelmi pillanat, melyet ki kell mondani, nem szabad tartani a rosszindulattól fűtött ellenzékiektől, hiszen a rekord a sportban, a tudományban és természetesen a politikában is rekord. Az 1988 március 30-i megalakulásról elmondta, hogy akkoriban nem, hogy nem gondoltak arra, hogy kormányzó erő lehetnek-e majd egyszer, de a szabad választások lehetőségét is csak hosszú idő alatt elérhetőnek látták, mely két évre a megalakulásra már meg is valósulhatott. 30 év telt el a rendszerváltás óta és az eltelt idő kétharmadában polgári, keresztény értékek mentén tették le a voksukat a magyarok.

5262 napon keresztül egy szabad országban, a polgárok bizalmából hivatalban lenni, az a tehetség és a munka elismerése

 Velkovics Vilmos kérdésére, hogy hogyan áll a lengyel-magyar kérdés az Unión belül és milyen irányba tartanak a tárgyalások és mit gondol arról, hogy Angela Merkel ma megcáfolta, hogy később csempészték volna bele a jogállamiságot a feltételételek közé az EP-képviselő elmondta, hogy az egyet nem értés jogának kifejezése az Unió alaptételei között van, az Uniót meghatározó döntéseknek valamennyi tagállam egyetértésével kell, hogy megszülessenek. Deutsch Tamás közölte, hogy Portugália is egyre inkább a magyar-lengyel állásponttal kezd egyetérteni. 2020 júniusában már született egy megállapodás, de a soros elnökséget betöltő német kormány engedett a zsarolásnak és utólag összekapcsolták a jogállamiság feltételével a költségvetés és a helyreállítási alap kérdését, azonban elkalkulálták magukat mert van 2 ország, aki köszöni ehhez nem adja a szavát. Lengyel és magyar támogató szavazat akkor lehet, ha visszatérnek a júniusi állásponthoz.

A teljes adás:

Hír TV