2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Deutsch Tamás: Felcsillant a változás lehetősége

Akár új fejezet is kezdődhet az Európai Bizottság politikájában Ursula von der Leyen megválasztásával - jelentette ki a kormánypártok EP-képviselőcsoportjának delegációvezetője Magyarország élőben című műsorunkban. Deutsch Tamás a német politikus eddigi megszólalásairól szólva reményét fejezte ki, hogy józanabb és kiegyensúlyozottabb lesz a brüsszeli testület politikája.

  • Deutsch Tamás: Felcsillant a változás lehetősége

A politikus szerint fontos, hogy Ursulua von der Leyen hét gyermek édesanyja, hiszen ez kihatással van a családról és a közéletről való gondolkodására is. A Fidesz-KDNP megelőlegezte a bizalmat a korábbi német védelmi miniszternek, ugyanakkor elvárásokat is támaszt felé a magyar polgárok akaratából kiindulva – jelentette ki Deutsch Tamás.

Ezek a következők: az EB mindent tegyen meg az unió külső határainak megvédése érdekében és állítsa meg a bevándorlást. A delegációvezető arról is beszélt, hogy az Európai bizottságnak tiszteletben kell tartani a nemzeti identitást, a tagállamok szuverenitását.

Velkovics Vilmos felvetésére Deutsch Tamás rávilágított arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza volt abban, amikor korábban azt mondta, a V4-es országoknak az uniós döntéshozatalban is sokkal nagyobb súlya lesz, mint korábban.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!