2023. 10. 05. Csütörtök Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Magyarország élőben

Budai Gyula: A Szeviép volt a legnagyobb kifizetőhelye a szocialistáknak

Fidesz szerint ma már egyre világosabb, hogy Botka Lászlóék korrupciója behálózza a szegedi önkormányzatot és a szegedi bíróságot is. Budai Gyula országgyűlési képviselő egy sajtótájékoztatón példaként hozta fel, hogy a Szeviép-ügyben az egyik bírónőről az derült ki, hogy a Botka László vezette önkormányzat közel egymilliárd forinttal támogatta a családi cégét egy megbízás keretében. Budai Gyula értékelése szerint ebből is úgy tűnik, Botka László "pénzzel és pozíciókkal befolyásolja az egyes ítélkező bírákat Szegeden.

  • Budai Gyula: A Szeviép volt a legnagyobb kifizetőhelye a szocialistáknak

„Szeged városát Botka László irányítja. A polgármester az, aki megtestesíti az önkormányzatot, a Szeviép pedig semmi más nem volt, mint a legnagyobb kifizetőhelye a szocialistáknak az elmúlt időszakban. A legnagyobb megrendelésállományával rendelkezett a várostól. Közel 34 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat, aminek eredményeképpen közel 500 kisvállalkozó nem is került kifizetésre. Ők futnak a pénzükért, miközben a másodfokú bíróság a szegedi ítélőtáblán a Szeviép-ügy valamennyi vádlottját bűncselekmény hiányában felmentette”

-mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Hozzátette, bűncselekmény hiányos felmentés esetén a bíróság azonnal dönthet a sértetti kártérítések elutasításáról, tehát így nem kell kifizetni a károsultakat.

A fideszes parlamenti képviselő műsorunkban azt mondta, a döntését, miszerint kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából az is befolyásolta, hogy a szervezet nem állt ki mellette, amikor az MSZP-SZDSZ kormány el akarta lehetetleníteni a munkáját, most viszont tiltakozik, amiért a kormány több ügyvédet is összekapcsolt a börtönbiznisszel.

Teljes beszélgetés:

HírTV

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

A mai Vezércikkben a meghívott vendégek karcos és határozott véleményt formáltak Brüsszel – az uniós pénzek feltételeivel kapcsolatos – üzengetéséről, a zuglói szocialista ingatlanbotrány új fejleményeiről, Karácsony Gergely gyenge magyarázkodásáról a gigászi BKV-prémiumok ügyében, továbbá az adatvédelmi szempontból aggályos fővárosi lakógyűlésről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!