2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Magyarország élőben

Amit a vakcinaigazolványról tudni kell

Koronavírus-fertőzés elleni védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország - ezt közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. Arról, hogy ez az okmány pontosan mit és mi alapján igazol majd, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mondta el a részleteket Földi-Kovács Andrea műsorvezetőnek, Magyarország élőben extra című műsorunkban.

  • Amit a vakcinaigazolványról tudni kell

Az igazolást annak állítják ki, aki megkapta a második oltását, aki felgyógyult, vagy igazoltan átesett a fertőzésen. Gulyás Gergely a mai kormányinfón azt is elmondta, hogy a mai napon meghaladja a 300 ezret azoknak a száma, akik megkapták a vakcinát és eddig mintegy kétmillióan regisztráltak az oltásra.

„Fontos az, hogy ahhoz, hogy újra tudjuk indítani majd az életet, ahhoz ez a védettséget igazoló igazolvány nagy segítséget tud majd jelenteni.”

- hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Akik megkapták mindkét oltásukat, illetve akik igazoltan átestek a betegségen, azok kaphatnak majd ilyen okmányt, amin az is szerepleni fog, hogy mennyi időre élvez majd a vírustól való védettséget az igazolás birtokosa.

Hiszen az egyes esetekben vitatott, hogy néhány hónapról, fél évről vagy egy évről van szó pontosan.

Az, hogy pontosan milyen jogosultságokat élvezhet majd az igazolás tulajdonosa, attól is függ, hogy a nemzeti konzultáció során milyen véleménnyel lesznek majd az emberek.

„Természetesen nekünk ugyanúgy fontos a járványügyi szakemberek véleménye is, de ami az élet újraindítását illeti, abban számítunk tehát a jövő héten induló nemzeti konzultációban az emberek véleményére. Többek között majd az is meg fogja határozni, hogy milyen jogosítványokat kapcsolhatunk, kapcsolhatunk-e egyáltalán többletjogosítványokat?”

- jegyezte meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

„Az egy nagyon tág kapacitás, amivel mi rendelkezünk, hiszen egy hétvége alatt több mint egymillió embert be tudunk oltani, hogyha a helyzet úgy hozza, úgyhogy valóban a szűk keresztmetszet az a beérkező vakcinák száma.”

- tette hozzá Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

HírTV

Kapcsolódó anyagok:

Gulyás Gergely: Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam

Operatív törzs: Ha teret hódít a brit mutáns, akkor további emelkedés jöhet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!