2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Magyarország élőben

A magyar diplomácia hatékonyan tudta az érdekeit képviselni

Meglepetésként hatott, hogy Trócsányi László szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölték, hiszen a brüsszeli és a nemzetközi sajtó is napok óta arról írt, hogy a nemzetközi segélyezésért járó posztot kaphatja meg a volt igazságügyi miniszter, ehhez képest egy külpolitikai irányú portfolióról és jóval fajsúlyosabb pozícióról van szó – hívta fel rá a figyelmet Zöldhegyi Katalin, a Hír Tv brüsszeli tudósítója Magyarország élőben című műsorunkban.

  • A magyar diplomácia hatékonyan tudta az érdekeit képviselni

Ha Trócsányi László átmegy a szakbizottságon, akkor Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel fog több kérdésben együtt dolgozni. Zöldhegyi Katalin szerint az szinte borítékolható, hogy Trócsányi nagyon kemény kérdésekre számíthat majd a szocialistáktól, a liberálisoktól és a zöldektől is.

Az, hogy Trócsányi László megkapta ezt a komoly posztot, azt jelenti, hogy a magyar diplomácia hatékonyan tudta az érdekeit képviselni a portfolióért folyó tárgyalásokon

– emelte ki Zöldhegyi Katalin.

Földi- Kovács Andrea kérdésére, hogy mit lehet tudni Trócsányi László jövőbeli feladatának részleteiről, a Hír TV tudósítója elmondta, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke a sajtótájékoztatóján kiemelte, a volt igazságügyi miniszter széles látókörrel és jó kapcsolatokkal rendelkezik a nyugat-balkáni országokban, amelyek uniós integrációja az új Európai Bizottság központi feladatai közé tartozik.

A teljes anyag: 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!