2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Kultúra

Videóban köszöntötte Kásler Miklós a zene ünnepét

A zene az egyik legkülönlegesebb művészeti kifejezésforma. A hang és a csend összjátéka időtlen idők óta érzelmeket és gondolatokat ébreszt, megindítja az ember lelkét - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki közösségi oldalán közzétett videóban köszöntötte hétfőn a zene ünnepét.

  • Videóban köszöntötte Kásler Miklós a zene ünnepét

Kásler Miklós a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban felidézte: csaknem négy évtizeddel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy a nyár első napját szerte a világban zenével köszöntsük. Azóta június 21., a nyári napforduló napja egyben a zene ünnepe is.

"A zene ünnepén kívánom, hogy újrainduló életünk a magyar zenészek és a közönség számára is a lelki feltöltődés kibontakozását jelentse" - fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, a magyar zenei hagyományok az emberiség közös örökségének szerves részét képezik, amelyet megőrizni megtisztelő kötelesség.

"Büszke vagyok, hogy a zene ünnepén a fővárosban épülő Magyar Zene Háza képeit tárhatom a nyilvánosság elé" - fogalmazott, bemutatva a Liget Budapest projekt részeként épülő, a tervek szerint év végén megnyíló új zenei központról készült videót.

Hangsúlyozta: a Magyar Zene Háza nem csupán egy koncerthelyszín, hanem a magyar zene valódi szentélye lesz, amelyben Liszt, Bartók, Kodály szellemisége elevenedhet fel, és lehet ihletője az eljövendő magyar nemzedékek tehetségeinek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!