Az aukciósházak általában júniusban és novemberben rendezik Orosz művészeti hetek elnevezésű aukcióikat, amelyek iránt nagy az orosz érdeklődés.
A Sotheby's közleményében hangsúlyozta, hogy szigorúan betartja a jelenlegi szankciókat, és szorosan figyelemmel kísérik a listák frissítéseit. A Christie's az orosz műkincsárveréseit lemondva többek között a háború bizonytalanságára és a szankciókkal kapcsolatos bonyolult logisztikai és jogi követelményekre hivatkozott.
A Bonhams nem indokolta döntését.
A Reuters az ágazat szakértőitől úgy értesült, hogy az intézkedések ellenére a nemzetközi műtárgypiac egésze valószínűleg kevéssé érzi meg a visszaesést, mivel az orosz vásárlók száma a 2008-as pénzügyi összeomlás óta csökkent, és a piac kis részét képviselik.
Sebastian Duthy, az Art Market Research vezérigazgatója szerint 2021-ben 37,7 millió fontért adtak el orosz műtárgyakat a londoni Sotheby's és Christie's szalonokban, ami a forgalom kevesebb mint egy százaléka.
Az orosz műgyűjtők számára azonban nehezebbé vált az üzletkötés és vásárlás.
Március elején Matthew Girling, a Bonhams korábbi vezérigazgatója az Art Newspapernek nyilatkozva felvetette a Phillips aukciósház bojkottját is, amelynek tulajdonosa az orosz Leonyid Friedland és Leonyid Sztrunin.
A Phillips, amely közölte, hogy nem áll kapcsolatban olyan személyekkel vagy szervezetekkel, amelyekre a szankciók vonatkoznak, Ukrajnát támogató nyilatkozatot tett közzé a Instagramon és azt is bejelentette, hogy a március 3-i árverésének jutalékaiból befolyt 5,8 millió fontot az ukrán Vöröskeresztnek adományozta.