2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Kultúra

Velencei Filmfesztivál: Mundroczó Kornél is a versenyprogramban

Mundruczó Kornél angol nyelvű filmje is bekerült a 77. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjába. A fesztivál szervezői a pandémia miatt számos változtatást vezettek be. Karcsúsították a programot, csökkentették a szekciók számát és a hagyományos helyszínek mellett szabadtéri vetítéseket is szerveznek. Ezen felül a helyi hatóságok által előírt biztonsági előírásokat is szigorúan veszik.

  • Velencei Filmfesztivál: Mundroczó Kornél is a versenyprogramban

Szigorú korlátozásokat vezetnek be a 77. Velencei Filmfesztiválon. Az olaszországi rendezvény lesz az első fontosabb filmes esemény, amelyet megtartanak a koronavírus miatti lezárások óta.

A pandémia miatt idén elsősorban európai vendégeket várnak. A hagyományos helyszínek mellett szabadtéri vetítéseket is szerveznek.

Roberto Cicutto, a biennálé elnöke, online sajtótájékoztatón számolt be a koronavírus miatt hozott intézkedésekről.

A héten mutatták be a nemzetközi zsűri tagjait, amelynek elnöke Cate Blanchett lesz és nyilvánosságra hozták a versenyprogramot is.

Az Arany Oroszlán-díjért 18 film versenyez. A hivatalos programba bekerült Mundruczó Kornél első külföldi produkciója, az angol nyelvű Pieces of a Woman. A fesztiválon lesz a rendező filmjének világpremierje is.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!