2020. augusztus 3.,
hétfő, Hermina napja

Varga Mihály: virtuális térben nyitja meg kaput a Székely Fesztivál

MTI

2020. május 8., péntek 12:37

Az idén is lesz Székely Fesztivál, a koronavírus-járvány miatt azonban a virtuális térben nyitja meg a kapuit - mondta Varga Mihály a Facebook-oldalán pénteken.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a rendezvény, amelyet az idén az érdeklődők a Székely Fesztivál 2020 Facebook-oldalon követhetnek, 2015 óta minden évben csaknem 30 ezer külhoni és anyaországi magyar találkozásának ünnepe volt a Millenárison, ahol mintegy száz erdélyi vállalkozás több mint ezer termékével mutatkozott be.

"A járvány ugyan felülírta ezt a találkozást, mégis mi magyarok itthon vagyunk a Kárpát-medencében, és összetartozunk. Még akkor is, ha felelőtlen politikai nyilatkozatok be is árnyékolják ezt"

- mondta a miniszter a péntektől vasárnapig tartó eseményt az interneten követőket köszöntve.

A forgatag az idén elmarad, de a székelyföldi tájak, művészek, termelők és termékek bemutatkozása megmarad, az összehasonlíthatatlan székely ízeket azonban emlékezetből kell majd felidézni - tette hozzá Varga Mihály.

A miniszter, aki a rendezvény fővédnöke megköszönte az esemény ötletét és megszervezést a Székely Összefogás Alapítványnak és Csillaghegyi Polgári Kör Egyesületnek.

A kép forrása: Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldala.

MTI, Facebook