A Fantom900-ünnepségsorozat flashmobbal kezdődik szombaton 12 órakor a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, október 24-én a Madách Színház hírlevelén keresztül műveltségi vetélkedőt indítanak, egy héten keresztül minden nap újabb kérdés érkezik. Azok között, akik minden kérdésre helyesen válaszolnak e-mailben, a jubileumi előadásra szóló páros belépőt sorsolnak ki. A sorsolást a színház Facebook-oldalán élőben kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
A november 11-i jubileumi előadás előtt a Tolnay Szalonban nyílik meg az a fotókiállítás, amely az elmúlt 19 évet mutatja be.
A 900. előadás napján a színház Facebook-oldalán élő bejelentkezések várják a közönséget és ritkán látott, archív felvételeket mutatnak be.
A 900. előadáson váltott szereposztásban lépnek fel azok a főszereplők, akik az elmúlt csaknem két évtizedben sikerre vitték az előadást.
A jubileum után egy-egy búcsúelőadáson láthatja majd a közönség a Christine-t eddig megformáló Fonyó Barbarát, Krassy Renátát és Mahó Andreát, valamint két Raoul-t: Bot Gábort és Homonnay Zsoltot.
Mint a közleményben áll, az őszi előadásokon új szereplőket köszöntenek majd: Christine szerepében ezután Jenes Kitti, Haraszti Elvira és Széles Flóra lép színpadra, Raoul-ként Borbély Richárd és Jenővári Miklós debütál, Monsieur André szerepében Sánta László csatlakozik a produkcióhoz.
A Madách Színház 2003. május 30-án mutatta be Andrew Lloyd Webber Az Operaház Fantomja című musicaljét, Szirtes Tamás rendezésében. A darabot 17 évvel az ősbemutató után láthatta a közönség Magyarországon. A musical bemutatásának jogáért három színház versengett, végül a Madách Színház csapatát és Szirtes Tamás rendezőt érte a megtiszteltetés, hogy a világon először saját felfogásban, vagyis non-replica változatban mutassa be a darabot - emelik ki a közleményben.
Mint írják, a 2003. májusi premier hatalmas sikert aratott, és ez a siker az elmúlt két évtizedben mit sem változott, az előadás iránti érdeklődés töretlen, a művészek estéről estére teltház előtt lépnek fel. A produkció a 900. előadásánál tart, jövőre pedig már a bemutató 20 éves jubileumát ünnepelhetjük - áll a közleményben.
Mint kiemelik, a darab 1986-os londoni ősbemutatóját a közönség óriási sikerként értékelte, ezt bizonyítja az is, hogy mára a világ legtöbbet játszott musicalje lett, megelőzve a Macskákat és a Chicago-t.
Az Operaház Fantomját világszerte a musicaltörténet egyik legszebb és leglátványosabb produkciójaként tartják számon. 41 ország 183 városában mutatták be, 17 nyelvre fordították le és már több mint 145 millió néző látta.
A musical az elmúlt 36 évben több fontos szakmai elismerést kapott. Díjai között szerepel 3 Olivier-díj, 7 Tony-díj és 7 Drama Desk-díj. A filmhez írt új dal, a Learn to Be Lonely pedig Oscar-díj jelölést kapott.