2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Célpont 18:00

Kultúra

Szintet lépett a V4 fesztivál

Idén szintet lépett a V4 fesztivál, minden eddiginél többen váltottak jegyet és rengeteg külföldi is részt vett rajta - ezt nyilatkozta híradónknak a rendezvény igazgatója. A fesztivál idén már koncertek és színházi előadások mellett számos sportolási lehetőséggel is várta a látogatókat. A Nagyszínpadon ma 21 óra 30 perckor a Bagossy Brothers Company lép fel búcsúzóul.

  • Szintet lépett a V4 fesztivál

Már a déli órákban kezdetét vette a V4 fesztivál és színházi találkozó utolsó napja. Valaki strandolással kezdte a napot és voltak olyanok is akik egy kis átmozgató jógával. A látogatók szerint ez a fesztivál sokszínűsége miatt kicsit más mint a többi.

Hoztunk bemutatókat is pénteken, szombaton és vasárnap zajlanak a táncművészeti egyetemnek a táncos bemutatói. Főleg néptánc szakról érkeztünk, de jöttek színházi táncról is, modern szakról is táncművész hallgatók illetve növendékek, úgyhogy különböző táncokat, néptáncokat mutatunk be a kárpátmedencéből és kortárs táncokat is hoztunk ide a színpadra - mondta Hudák Anna szervező, aki az 5Mű tagjaként fellépő is.

A szervezők elmondták, hogy az esemény évről évre folyamatosan fejlődik. 10 éve még mindössze két színpadon volt, idén pedig már kilencen voltak előadások.

Azért is vénégy visegrádi négyek egységét erősítjük mind a zenei, mind a színházi, mind az utcaszínházi fronton jelentősen jelen vannak. A 10. szánház olimpiának egy helyszíne is vagyunk ez hatalmas megtiszteltetés számunkra, ennek köszönhetően a V4 országokból az utcaszínház és a kőszínházi előadások tekintetében iszonyatos szintet tudtunk lépni az előző évekhez képest – mondta Domonkos Kis Márk, a V4 fesztivál és színházi találkozó fesztiváligazgatója. Kiemelte, hogy az idei 10. V4 fesztivál minden korábbinál nagyobb siker volt, elfogyott az összes kemping belépő és rengetegen érkeztek külföldről is, így jövőre még több programmal készülnek majd Nagymaroson.


Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Háttal a császárnak

Háttal a császárnak

A Magyar Összetartozás Intézete multimédiás összeállítással készül október 6-ára, nemzeti gyásznapunk 175. évfordulójára.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!