2021. augusztus 5.,
csütörtök, Krisztina napja

Szarvas József: Nem befolyásolt senki, hogy mit és hogyan tanítsak az egyetemen

2021. február 1., hétfő 08:51

Senki sem próbálta befolyásolni, hogy mit és hogyan tanítson majd a diákoknak a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) – jelentette ki a Karc Fm rádió Álláspont című műsorában Szarvas József, Jászai Mari-díjas színművész, az SZFE új tanára. Közölte: a leendő kollégái is úgy tartják, hogy semmilyen külső befolyás, vagy befolyásolási kísérlet nem lesz az egyetemen.

A Nemzeti Színház tagja szerint az nem baj, hogy Vidnyánszky Attila más gondolatvilágot, új megközelítési formát is szeretne beemelni a színház- és filmművészet oktatásába. Sőt, éppen természetes igénye kell, hogy legyen az újítás egy lázadás csíráját mindig magában hordozó fiatalnak. – Nekünk pedig szolgálni kellene, hogy az eddigi szellemiség megmaradása mellett ajánljunk fel más alternatívát is a diákoknak, nem pedig fellépni ellene – fogalmazott az érdemes művész.

Az SZFE új osztályvezető tanára a Karc Fm vasárnap reggeli műsorában elmondta:

sem dicséret, sem dorgálás nem ért a kollégái részéről, amikor elvállalta a feladatot. A szakma felől semmilyen atrocitás nem érte, és szerinte nem is fogja érni.

A színművész úgy gondolja, hogy az egyetemi átalakításnak már meg kellett volna történnie 10-20, sőt, 30-40 évvel ezelőtt. Most azonban, amikor ez a folyamat elkezdődött, kiderült, hogy egy ketyegő bomba fölött ülnek. Ezért hirtelen egy szakmai ügyből országos ügy lett, demonstrációkkal, tüntetésekkel.

– Biztos, hogy az egymásnak feszülő, két oldalon lévő értelmes emberek tudták, hogy vannak problémák, de mégsem beszéltünk erről. Azzal például mindenki tisztában volt, hogy az Ódry Színpadot, a kollégiumunkat, a vetítőinket kinőttük és hogy új campus is kellene. Azt viszont nem tudtuk, hogy ekkora paláver lesz, ha valaki azt szeretné, új gondolat is kerüljön be az egyetemre

– fejtette ki Szarvas József a Karc Fm-nek adott interjúban.

Segíteni kell a fiatalokat, hogy szabadon kifejthessék a véleményüket és kibontakoztassák a tehetségüket – árulta el a színész a pedagógiai elképzeléseiről. - Nagyon fontos számomra a személyiség megismerése, kibontása és munkába állítása. A diákok előtt is egy új karakter, egy más személyiség fog állni tanárként, és azonnal meg kell teremtenünk majd a bizalom légkörét. Ez ugyanis nagymértékben sérült, pedig a mi szakmánk bizalom nélkül elképzelhetetlen. Tisztességes közösségekre van szükség, ahol összeadódik mindenki tehetsége. Felelősségemnek érzem, hogy vonzóvá tegyem a színészi hivatást, és ez által a nemzeti kultúránk képviseletét – fűzte hozzá.

A teljes interjú  meghallgatható itt: https://karcfm.hu/archiv/allaspont-2021-01-31-0700-0800-2/

Karc Fm