2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Kultúra

Régi-új igazgató az egri színház élén

Visszavonulót fújt Eger polgármestere a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának kinevezése ügyében.

  • Régi-új igazgató az egri színház élén

Korábban az ellenzéki városvezetés az erre kijelölt szakmai zsűri döntésével szemben nem a korábbi direktort, hanem Szőcs Artúr miskolci rendezőt választotta a teátrum élére. Ezzel azonban megszegték az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött szerződést, emiatt pedig mintegy 600 millió forint állami támogatást kellett volna visszafizetnie a városnak.

Szőcs Artúrt, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét választották a legutóbbi közgyűlésen az egri Gárdonyi Géza Színház élére. Ezzel a baloldali városvezetés megszegte a kormánnyal kötött finanszírozási szerződést, mert nem a szakmai zsűri által nagy többséggel támogatott jelöltet, Blaskó Balázst nevezte ki direktornak. Az egri városvezetés azzal indokolta a döntést, hogy a szakmai grémium a pandémiára hivatkozva választotta újra a jelenlegi direktort.

A Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban ragaszkodott a szerződésben leírtakhoz, és kimondta, hogy egyéb esetben nemcsak a színház jövő évi állami támogatását, hanem az erre az évre kapott összeget is vissza kell fizetni. A mintegy 600 millió forintot Eger városa

nem tudja kigazdálkodni, így Mirkóczki Ádám visszavonva korábbi döntését és Blaskó Balázst nevezte ki direktornak.

Oroján Sándor emlékeztetett- a Senator-Ház eladása után ez a második olyan szimbolikus ügy, amelyet nem tudott a baloldali polgármester véghezvinni. A Kis-Dobó téri ikonikus épületet ugyanis Mirkóczki Ádám korábbi szándékával ellentétben mégsem értékesítik.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!