2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Kultúra

Pénteken kezdődik a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

Pénteken kezdődik a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál; a Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló rendezvény keretében július 21-ig több koncerttel is várják a közönséget. A szombathelyi fesztiválhoz az idén Kőszeg és Sárvár is csatlakozik programokkal.

  • Pénteken kezdődik a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

A rendezvény célja a szervezők szerint, hogy a világ zenészei és a magyarok is jobban megismerjék és megszeressék Bartók Béla műveit - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Beregi András produkciós menedzser elmondta: az eseményt fesztiválként 35. alkalommal rendezik meg. A rendezvény az 1967-ben elindított Nemzetközi Bartók Szeminárium folytatásaként valósul meg, 1985-ben bűvült fesztivállá, a nagy érdeklődés miatt a koncerteket szélesebb körben is elérhetővé tették.

Elmondta: a hagyományosan megrendezendő karmesterkurzusra 13 országból érkeztek jelentkezések. A karmesterkurzust Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, Liszt-díjas karmester vezeti, a szeminárium növendékei a Savaria Szimfonikus Zenekarral dolgozhatnak együtt. Összesen 12 hallgató vehet részt a kurzuson, Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is várnak vendégeket. A résztvevők az egyhetes kurzus alatt elsajátíthatják a bartóki művek autentikus előadásmódját, július 19-én, péntek este pedig nagyszabású koncerten mutatják be tudásukat.

Mint mondta, a karmesterkurzus középpontjában az idén Bartók két nagy színpadi művének, A csodálatos mandarinnak és A fából faragott királyfinak a szvit változata, valamint Bartók első hegedűversenye áll, ezeket vezényelhetik majd a fesztivál záró koncertjén egymást váltva a növendékek.

A karmesterkurzus zárókoncertjén kívül három nagyszabású koncertre várják a közönséget - mondta, kiemelve: július 12-én, pénteken a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara ad koncertet az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) dísztermében, ahol Bartók mellett Bach műveit is műsorra tűzik, Hamar Zsolt vezényletével. Július 18-án, szintén ezen a helyszínen, Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar fog koncertet adni. Zenés kirándulásra várják a közönséget, amelyen Bartók Béla népzenegyűjtő körútjainak a helyszínei elevenednek meg, Sebestyén Márta autentikus előadásában hallhatók a népdalok, majd a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar Bartók férfikari műveiből ad elő válogatást - sorolta a műsort.

Az idei évben is több ingyenes köztéri programmal készülnek a szélesebb közönség számára, Kőszegen és Sárváron is lesznek nyáresti koncertjeik, ahol az Oláh Dezső Trió és Kéméndi Tamás, illetve Gráf Vivien lép fel. Ingyenes filmvetítést is tartanak Szombathelyen. Sipos József Bartók című dokumentumfilmje látható az Agora-Savaria Filmszínházban, majd beszélgetésre várják a nézőket a rendezővel, ezt követően pedig a film folytatásának premier előtti vetítését tartják.

A fesztivál részletes programja a http://bartokfesztival.hu oldalon olvasható.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!