Pataky Attila saját fiatalkori élményeit hozta fel példaként arra, milyen volt az igazi diktatúra. Felidézte, hogy 14-15 évesen, a szülei tudta nélkül részt vett egy március 15-i tüntetésen, ahol a rendőrök meggumibotozták.
A diktatúra ott kezdődik, hogy ha egy ilyen dalt megírtál volna a diktatúrában, akkor először elvisz a rendőrség, utána bevisznek, utána péppé vernek, utána, ha bele mertél volna Kádár Jánosba is kötni, akkor 4-5 méterre a föld alatt egy cellában találtad volna magad, és vertek volna, és nem biztos, hogy előkerültél volna valaha is. Na, az a diktatúra, tudod? – mondta.
A jelenlegi magyar helyzetet a rockzenész a szabadsággal azonosította: „Itt este tudsz sétálni, kimehetsz a csajoddal, élheted az életed, azt csinálhatod majdnem, 90 százalékban, amit akarsz. Ez nem diktatúra, ez maga a szabadság, tudod?” – szegezte a kérdést Azahriahnak.
Pataky Attila az interjúban erősen kritizálta Svédországot is, amit szerinte „liberális módon” tönkretettek. Azt állította, hogy Svédország Dél-Afrika után az egyik legveszélyesebb ország lett, ahol napi négy-öt robbantás van Malmőben. „Na az ott a gáz, arról kéne egy dalocskát írni, meg ami nyugaton zajlik” – tette hozzá.
Az interjú itt tekinthető meg:
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: képernyőkép