2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Ötödik évadához érkezett a Pajtaszínház Program

Immár 100 település csatlakozott a Pajtaszínház Programhoz, melynek célja a vidéki színjátszókörök felélesztése. Az esemény különlegessége, hogy nem csak a 19 magyarországi megyékből érkeztek amatőr színtársulatok, hanem a kanadai Vancouverből is. Január 25-én és 26-án az előadásokon keresztül a nézők bepillantást nyerhetnek a települések hagyományaiba, szokásaiba, de kitüntetett szerepet kapnak a népmesék, és a kortárs szerzők művei is.

  • Ötödik évadához érkezett a Pajtaszínház Program

"Elindul a kormány jóvoltából a Déryné program. A Déryné program többek között arról is szól, hogy kőszínházak látogathassanak el nagyobb számban Önökhöz, ne csak önök jöjjenek, hanem mi is menjünk, és erre van támogatás. És még egy nagyon fontos dolog, aminek remélem, hogy sokan fognak önök között örülni, hogy azok akik részt vesznek a Pajkaszínházi Programban, majd lesz egy pályázat, egymáshoz utazásukat megtámogatja ez a program."

- hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!