2023. 12. 02. Szombat Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:10

Kultúra

Orvosi lézerrel is tisztítják a Lánchíd budai oroszlánjait

Orvosi lézerrel is tisztítják a Lánchíd budai oroszlánjait, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő szennyeződéseket; a munka befejeztével a szükséges megerősítések után elvégzik a hibatérképen megjelölt javításokat, és pótolják a hiányzó részeket - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

  • Orvosi lézerrel is tisztítják a Lánchíd budai oroszlánjait

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hamarosan befejeződnek a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái. Az egyenként több mint tíztonnás szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre - olvasható a közleményben.

Mint írják, az újpesti műhelyben dolgozó restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek.

A tájékoztatás szerint a szakemberek a budai oroszlánok restaurálásához is nekiláttak. Megtisztították és fertőtlenítették a szobrokat, a hibák aprólékos feltárása ugyanakkor még nem ért véget. Miközben felmérik, milyen állapotban vannak a Lánchíd budai oroszlánjai, megvizsgálják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat, elkezdték eltávolítani a legmakacsabb szennyeződéseket.

Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt "elgipszesedik", megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre, például száj vagy a hajlatok környékére, ahol a környezeti hatások még sötétebbé tették az oroszlánok felületét.

Az összegzés felidézi, hogy a sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról.

A szobrokat az útpálya elkészülte után ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik össze őket homok, valamint a kiválasztott kötőanyag keverékével.

A korszerűsítéssel kapcsolatos információk a www.lanchid.hu weboldalon, a felújítás eddigi jelentősebb eseményei a pedig a www.bkk.hu weboldalon érhetők el - áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Utoljára a nyolcvanas évek elején Marosvásárhelyen hallott hasonlót Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki a Magyar Nemzet megkérdezett Jordán Tamás színházalapítóval együtt döbbenten áll a Katona József Színház botránya előtt.
Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak – mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke. A másik nagy szakmai szervezet, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára, Vajda Márta is példátlannak találja ezt az esetet, szerinte azonban félreértésről lehet szó.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!