2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kultúra

Mohács kapta az év emlékhelye díjat

A mohácsi nemzeti emlékhely nyerte idén a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) év emlékhelye díjat. Az átadó ünnepség vasárnap, az emlékhelyek napján volt a Fiumei úti sírkertben, a rendezvényen megnyílt az Anonymus Projekt - Ligeti 150 című plakátkiállítás is.

  • Mohács kapta az év emlékhelye díjat

"Az emlékhelyek legfontosabb feladata a birtokukban lévő tudás átadása a fiataloknak, ezzel is hozzájárulva a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség növeléséhez" - fogalmazott Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke.

Mint kiemelte, idén azért a mohácsi nemzeti emlékhely érdemelte ki az év emlékhelye díjat, mert munkatársai példaértékű módon, komoly szakmai munkával készülnek a jubileumi évvel, a mohácsi csata 500. évfordulójára, ami 2026-ban esedékes.

A díjat Harrach Péter és Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója adta át Závodszky Szabolcsnak, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatójának.

Móczár Gábor elmondta: a zsűri egyhangú döntéssel választotta a mohácsi nemzeti emlékhelyet, amely 21. századi eszközökkel dolgozik a feltárásokon, emellett e rendkívüli esemény előkészítésébe bevonják az érdeklődőket.

"A NÖRI célja, hogy felébressze az emberekben a nemzeti öntudatot és a nemzeti érzéseket, ezért is teszi élőbbé és intenzívebbé az emlékhelyek közötti kapcsolattartást és együttműködést. A tavaly alapított év emlékhelye díjjal azt értékeljük, hogy az emlékhelyek mennyire használják ki a státuszukban rejlő lehetőségeket, miként tudják megszólítani a következő nemzedéket" - fejtette ki Móczár Gábor. Hozzátette: az emlékezetpedagógiai program kidolgozásával elsősorban a középiskolásokat kívánják megszólítani a 21 nemzeti és 55 történelmi emlékhellyel közösen.

A rendezvényen adták át az Anonymus Projekt - Ligeti 150 című plakátpályázat díjait is. A pályázatot Ligeti Miklós szobrászművész születésének 150. évfordulója alkalmából hirdették meg, és olyan műveket vártak a fiataloktól, a melyek átértelmezik Ligeti leghíresebb alkotását, a Vajdahunyad várában található Anonymus-szobrot.

A zsűri öt díjat adott át; az első három helyezett mellett egy különdíjat, valamint egy közönségdíjat. Az első helyezett Szerző Boróka Rebeka lett Írott történelem című alkotásával, a második helyen Ligeti Andrea, a harmadikon Fehér Zsófia Csilla végzett. A közönségdíjat Sebők Tamara kapta, a különdíjas Füleki Barbara Covidimus című alkotásával a pandémiát fogalmazta meg ötletesen.

A vasárnap megnyílt plakátkiállítás augusztus végéig látható a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhely szabadtéri tárlatán.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!