2024. 10. 09. Szerda Dénes napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 07:30

Kultúra

Miért nem tudnak viselkedni a külföldre látogató turisták?

Úszni a velencei csatornákban? Jogosítvány nélkül motorozni Balin? Mindenhova csörgő nejlonzacskóval utazni? Nem, nem és nem. Az erősödő túlturistásodás számos náció rossz szokásait nagyította fel. Kik a legneveletlenebb nyaralók, a legrosszabb turisták?

  • Miért nem tudnak viselkedni a külföldre látogató turisták?

Egy kínai felmérés szerint a kínaiak a világon a legrosszabb turisták – írja a Magyar Nemzet. Hogy miért? Mivel csapatostul lepik el az épp kiszemelt látnivalót, mindenhol fényképeznek, dohányoznak, sőt könnyítenek magukon. A Kínai Kommunista Párt egyik vezetője már tíz évvel ezelőtt nyilatkozott arról, hogy a külföldiek jogosan panaszkodnak a neveletlen, a helyi szokásokat nem tisztelő kínaiakra, és akkoriban egy köznevelési program is szóba került. A közösségi médiában való lelepleződéstől való félelem, illetve a pandémia során begyakorolt távolságtartás nyomán szerencsére a kínai turisták ma már nem festenek annyira rossz képet saját országukról.

Más sztereotípiák azonban nem változtak. A legénybúcsúra érkező britek legendáját a budapesti bulinegyed is jól ismeri. Hiszen hiába úri az angol modor (legalábbis az etoni diákok között), Bridget Jones óta tudjuk, hogy az alkohol erőteljesen negatívan befolyásolja a brit turisták viselkedését. A Baleár-szigeteken nem véletlenül vezettek be alkoholtilalmat a reptereken, illetve kérték a légitársaságokat, hogy ne szolgáljanak fel szeszes italokat a gépeken. Persze a már ittasan érkező vendégek esetében a szigetek vezetése is tehetetlen. Egy angol férfi a Twitteren osztotta meg élményét, hogy elment inni egy pohár sört péntek este, majd vasárnap hajnalban a mallorcai tengerparti homokban ébredt, és miközben nézte a napfelkeltét, rájött, hogy fogalma sincs, hogy került a szigetre, és mit csinált az elmúlt másfél napban.

Az amerikaiak híre sem jobb, tekintve, hogy gyakran csodálkoznak rá, az Egyesült Államokon kívül mások a szokások, mint odahaza.

A teljes riport a Magyar Nemzet oldalán olvasható. 

Fotó: Magyar Nemzet/VCG/Getty Images

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!