2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Kultúra

Megkezdődtek a Levendula Hetek Tihanyban

Megkezdődtek a Levendula Hetek programjai Tihanyban pénteken.

  • Megkezdődtek a Levendula Hetek Tihanyban

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az eseménysorozat megnyitóján a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a levendulakultúra újjáélesztésében vállat szerepére utalva azt hangsúlyozta: a nemzeti parki igazgatóságok feladata már messze túlmutat a védett fajok és élőhelyek megőrzésén, olyan tevékenységeket is felvállalnak, mint a hagyományos gazdálkodási módok, vagy a régi népszokások ápolása.

Kiemelte, hogy a természetvédelem az államigazgatás olyan "speciális műfaja", amelyben szükség van az önkormányzatok, polgármesterek, országgyűlési képviselők, egyházak összefogásra.

A nemzeti parkok az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei lettek Magyarországon: a mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét működtetik, a bemutatóhelyeken évi 1,6 millió látogatót fogadnak, a vendégek harmada-negyede a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyeire érkezik - mondta.

Rácz András emlékeztetett rá, Tihanyba 1924-ben Bittera Gyula telepített levendulát az apátságtól bérelt 20 hektáros területen, amely idővel "100 hektárossá nőtte ki magát", és sokkal jobb minőségű olajat adott, mint a francia ültetvények, így ezt a terméket a második világháború előtt a New York-i árutőzsdén is jegyezték.

"A háború utáni évtizedekben mindez háttérbe szorult, elfelejtődött, de most, ha nyaranta szétnézünk Tihanyban, minden a levenduláról szól" - fogalmazott.

Kitért rá, hogy a természetvédőknek különleges helyszín Tihany: 1952-ben itt alakult meg Magyarország első tájvédelmi körzete, e térségben jött létre az ország első geoparkja Bakony-Balaton Geopark néven.

Tihany 2003 óta Európa-diplomás, a településen nyílt meg 2011-ben a Levendula Ház Látogatóközpont - tette hozzá.

Kontrát Károly (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Bittera Gyula tihanyi levendulása a magyar megmaradás, megoldáskeresés egyik eredményes példája a Trianon utáni időszakban.

A politikus utalt rá, hogy a Levendula Heteket először 2005 júniusában, egynapos fesztiválként rendezték meg, a családok körében is rendkívül népszerű, idén július 3-ig tartó rendezvény - a tihanyi bekötőút melletti ültetvényen zajló  hagyományos Levendula Szedd magad! akció mellett - irodalmi estekkel, túrákkal, gasztronómiai élményekkel is várja az érdeklődőket.

Tósoki Imre, Tihany kormánypárti polgármestere közölte, hogy idén lesz az első olyan levendulaszüret és lepárlás Tihanyban, amelynek eredményeként oltalom alatt álló, eredetvédett levendulaolaj készülhet a Veszprém megyei településen, s ennek nagy jelentősége van a helyi termékfejlesztésben.

Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele azt mondta, hogy a bencés szerzetesek hisznek a tradícióban és az innovációban.

A tradíció számukra a kultúrtörténeti értékek, nemzeti kincsek, a természet ajándékainak, a szépségnek, a harmóniának, az egységnek a megőrzését jelenti, és e mellé mindig hozzátettek egy kis innovációt, a középkorban a mezőgazdaság megújításával, az 1900-as években a földek bérbeadásával - mutatott rá.

Mihályi Jeromos úgy vélte: a tradícióból fakadó innováció "mindig egy új gondolat, a régi népszerűvé tétele", ez célt ad a bencéseknek, s kapcsolatot teremt a nemzeti park, az önkormányzat, az állam, az Agrárminisztérium között.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról szólt, hogy a Levendula Hetek találkozási pontot jelent: az érdeklődők találkozhatnak a nemzeti park munkatársaival, az ökoturizmusban dolgozókkal, a természetvédelmi őrökkel. A turisták látványlepárláson vehetnek részt a látogatóközpontban, és egyebek mellett szakvezetett túrákon csodálhatják meg Bittera Gyula ültetvényét - közölte.

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!