2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Híradó 22:15

Kultúra

Megkezdődött a Szent István 2025 programsorozat

Kiállításokon, tudományos konferenciákon, operaelőadásokon és számos egyéb programon keresztül fogja felidézni az államalapító király emlékét a következő öt évben az egész Kárpát-medencében a pénteken megkezdődött Szent István 2025 programsorozat. Szent István érdeme, hogy új küldetéstudatot adott dinasztiájának - amely államalkotó népet formált az íjfeszítő népek csoportjaiból -, de nemcsak az Árpád-háznak, hanem az akkor itt élő népeknek is; autonómiák halmazából épített fel egy államot - mondta a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.

  • Megkezdődött a Szent István 2025 programsorozat

Kásler Miklós hangsúlyozta: Szent István befogadott mindenkit és mindent, ami értékes volt és elfogadta az itteni értékeket.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondása szerint a Szent István 2025 programsorozat fővédnökségét Böjte Csaba ferences szerzetes vállalta el, és felállt az ötfős szervező testület is.

Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke hozzátette: a rendezvénysorozat első tudományos konferenciáit áprilisban tartják meg Szent István államalapító tevékenységéről.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Célpont: Tordai, a bizalmi ember + videó

Célpont: Tordai, a bizalmi ember + videó

Továbbra is feltétlen a bizalom a Városházán Tordai Csaba iránt. Déri Tibor DK-s polgármester még meg is köszönte Karácsony jogi főtanácsadójának a munkáját, annak ellenére, hogy Tordainál házkutatást tartottak a 99 Mozgalom gyanús pénzügyei miatt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Utoljára a nyolcvanas évek elején Marosvásárhelyen hallott hasonlót Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki a Magyar Nemzet megkérdezett Jordán Tamás színházalapítóval együtt döbbenten áll a Katona József Színház botránya előtt.
Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak – mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke. A másik nagy szakmai szervezet, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára, Vajda Márta is példátlannak találja ezt az esetet, szerinte azonban félreértésről lehet szó.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!