Paul Hollander egész életét annak szentelte, hogy kimerítő alapossággal mutassa be a kommunizmus valódi arcát, tükröt tartva ezzel a kommunizmus iránt romantikus érzelmeket tápláló értelmiségiek elé is. Hollander szenvedélyes antikommunista volt, aki mindkét totális diktatúrát a saját bőrén tapasztalta meg. Éppen ezért soha nem törődött bele abba, hogy egyesek különbséget tegyenek hóhér és hóhér között. Nem tűrte, hogy felmentést adjanak a kommunista bűnözőknek. Hogy eltagadják bűntetteiket, mentségeket keressenek rájuk, sőt meg is próbálják magyarázni azokat.
A budapesti zsidó családba született Paul Hollander élete kísértetiesen hasonlít annak a több százezer magyar honfitársunknak a történetéhez, akik viharos és vérgőzös huszadik századi történelmünk miatt kényszerültek elhagyni szeretett hazájukat, hogy aztán máshol kamatoztathassák azt a szorgalmat, azt a leleményességet és azt a különleges észjárást, amely csakis ránk, magyarokra jellemző – hívja fel a figyelmet a kötet előszavában Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.
A Hollander Pál néven született Paul Hollander mindössze 12 éves korában volt szem- és fültanúja a nácikkal kollaboráló nyilasok tombolásának, hogy aztán a megváltó képében tetszelgő kommunisták őt és egész családját osztályidegennek nyilvánítva kitelepítsék a fővárosból. Végül – mintegy kétszázezer honfitársához hasonlóan – az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása volt az a pont, amikor eldöntötte: elhagyja Magyarországot, hogy először Nagy Britanniában, majd az Egyesült Államokban találjon otthonra. Noha a nyilasok alatt ő és családja is közvetlen életveszélynek volt kitéve, mégis a kommunista Magyarországon szerzett tapasztalatai voltak azok, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet típusú rezsimekkel és ideológiai legitimációjukkal foglalkozzon.
A kötet szerzője munkássága során behatóan vizsgálta a kommunista rendszerek (különösen a szovjet típusúak) eredetét és fennmaradását (később a bukásukat), a totalitarizmus, a politikai szélsőségek, a politikai erőszak és a propaganda témakörét. Továbbá részletesen foglalkozott a modernitás problémáival és a nyugati értelmiség politikai–kulturális szerepével, tehát azokkal a politikai állásfoglalásokkal és tévhitekkel, amelyek a nyugati értelmiségi elit idealizmusában gyökereznek. Többek között ezekbe a témakörökbe enged betekintés a most megjelenő tanulmánykötet.
