Klasszikus zene és dzsesszkoncertek, előadások és közös éneklés is várja a közönséget a Bach Mindenkinek Fesztivál programjain. A rendezvénysorozaton idén is jótékonysági gyűjtést szerveznek, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Gyermekmentő Alapítvány lesz. A fesztivál igazgatója elmondta: március 16. és 22. között a Kárpát-medence száznál is több településén csendül majd fel a világhírű barokk zeneszerző muzsikája. Kovács Zalán László hozzátette: A fesztivál eseményei országszerte ingyenesek lesznek.
Stratégiai és nemzetbiztonsági szempontból is rendkívül fontos az élelmiszer-szuverenitásunk. A kormány mindent megtesz ennek elérése érdekében, ezért is külön pontot érdemelt a nemzeti konzultációban a génmódosított ukrán gabona beengedésének a kérdése – mondta Nagy István az Origónak adott évértékelő interjúban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat – közölte az MTI-vel szombaton a Nemzeti Filmintézet (NFI).