2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Kultúra

Ma tartják Kóbor János búcsúztatását

Az Omega együttes alapító tagjától, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenésztől a Szent István-bazilikában vehetnek végső búcsút pályatársai és rajongói. Pénteki Napi aktuális című műsorunkban élőben kapcsoljuk a Szent István-bazilikát. Kóbor János hamvait végakaratának megfelelően a Balatonba szórják szűk családi körben.

  • Ma tartják Kóbor János búcsúztatását

Mecky egy hónapja került kórházba, s bár sokan imádkoztak azért, hogy felépüljön, hogy ott lehessen jövőre a legendás zenekar fennállásának 60. évfordulóját ünneplő koncerteken, ez az álom szertefoszlott. Elvesztése gyászba borította az országot.

Az együttes menedzsere, Trunkos András korábban bejelentette: Omega néven többé nem lépnek színpadra. Tavaly novemberben hunyt el 77 évesen Benkő László billentyűs, három nappal később pedig Mihály Tamás, az együttes korábbi basszusgitárosa is. Kóbor János hamvait végakaratának megfelelően a Balatonba szórják szűk családi körben.

Pénteki Napi aktuális című műsorunkban élőben kapcsoljuk a Szent István-bazilikát, ahol gyászmisé tartanak a legendás zenész emlékére.

A gyászszertartáson Frenreisz ­Károly és a rajongói klub vezetője, Gazdag László is beszédet mond.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!