2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Kuroszava-klasszikusok a Cinema MOM-ban szeptemberben

Kuroszava-klasszikusokat tekinthetnek meg az érdeklődők a Cinema MOM-ban szeptemberben, a mozi Jancsó Miklós után Kuroszava Akira klasszikusaiból hoz mindennap egy filmet, egyszeri megtekintésre, egy héten át - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.

  • Kuroszava-klasszikusok a Cinema MOM-ban szeptemberben

Az Oscar-díjas rendező hét alkotása szeptember 8-a és 14-e között kerül műsorra, 18 órától. Elsőként szeptember 8-án vetítik a Ran - Káosz (1985) című, 162 perces filmet, amely sokat merített William Shakespeare Lear királyából, de japán környezetbe adaptálta azt. Kuroszava 1952-ben kapta első nemzetközi Oscarját A vihar kapujában című, a középkori Japánban játszódó filmjéért.

Pénteken, szeptember 9-én a Magyarországon 1976-ban bemutatott Derszu Uzala (1975) lesz látható, a 136 perces szovjet produkció az 1900-as évek elején játszódik, amikor kutatók indulnak feltérképezni Szibéria ismeretlen tájait - áll a közleményben.

Szombaton az Álmok (1990) című, a fantasy határait súroló, 119 perces alkotást vetítik, Steven Spielberg a filmben producerként működött közre, de George Lucas és Francis Ford Coppola is feltűnik az alkotók között, Vincent van Gogh szerepében pedig Martin Scorsese látható - áll a közleményben.

Vasárnap, szeptember 11-én vetítik a szintén egy Shakespeare-darabra, a Macbethre épülő, de Japánba adaptált történetet, a Véres trónt (1957).

Szeptember 12-én, hétfőn nézhetik meg az érdeklődők a Hét mesterlövész eredetijét, a Hét szamurájt (1954), amelyhez Kuroszava John Ford westernjeiből merített inspirációt. A japán mester 209 perces alkotása a feudális szigetországban játszódó többi filmhez képest merész és formabontó: sokban jellegzetesen japán alkotás, azonban becsempészte az amerikai akcióstílust és humort - írják közleményükben a szervezők.

Kedden, szeptember 13-án kerül vászonra Az árnyéklovas (1980), a 3 órás történelmi eposz az 1570-es években játszódik. Kuroszava alkotása Cannes-ban Arany Pálmát kapott, a Mindhalálig zenével megosztva.

Szerdán, szeptember 14-én zárul a Kuroszava-maraton a Dodeszukaden (1970), hazánkban 1972-ben debütált 140 perces filmmel. A hajléktalanokról szóló könyvadaptációt a japán mester 28 nap alatt forgatta le.

A mozi háttértörténete, hogy Kuroszava a film elkészítésére jelzálogot vett fel, a Dodeszukaden azonban megbukott, így a 61 éves mestert óriási tartozás és bizonytalan jövő kísértette, ami miatt 1971-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsére sikertelenül, az 1910-ben született Kuroszava végül 88 évesen hunyt el, és egészen 1998-ig alkotott, utolsó művét halála után, 1999-ben mutatták be.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!