2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Kultúra

Kádár Tamás: minél erősebb fellépősort szeretnénk a jövőben is

"A jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. A tervek között szerepel, hogy a többi nagyobb helyszínen is elérjük ezt és ezekre is több pénzt tudjunk fordítani" - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a keddi zárónapon az MTI-nek.

  • Kádár Tamás: minél erősebb fellépősort szeretnénk a jövőben is

Mint kifejtette, az idei, immár 27. Sziget egy hároméves növekedési terv második esztendeje. Tavaly rekordszámú látogató, 565 ezer ember szórakozott a fesztiválon, idén ettől valamivel elmaradnak, várhatóan 530 ezer lesz a végső szám.

A Sziget idei költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot, a nagyszínpadosokra 500 millióval több jutott, mint tavaly. Kádár Tamás kiemelte, hogy az idei felhozatalban a hét napra kilenc headlinert, kiemelt kategóriás fellépőt tudtak elhozni a nagyszínpadra, közöttük Ed Sheerant, Macklemore-t, a Nationalt, Post Malone-t, a Florence + The Machine-t, a Twenty One Pilotsot és a Foo Fighters - utóbbi koncertje zárja az idei Sziget nagyszínpados programját kedden este.

"A Sziget Zrt.-nek profit szempontjából nem lesz olyan jó éve, mint tavaly, de hosszú távú terveinken ez nem változtat" - jegyezte meg a főszervező.

Arról is beszélt, hogy a fesztivál a kezdetektől fontosnak tartja azokat az értékeket (a bolygó jövője, oktatás, tolerancia), amelyeket tavaly a Love Revolution kampányban összefoglaltak, idén pedig először a nagyszínpadon ismert nemzetközi személyek is figyelemfelkeltő beszédeket tartottak a témákban. Az úgynevezett influencerek beépítése a kampányba jövőre folytatódni fog.

A nyitónapi, teltházas Ed Sheeran-koncert kapcsán tapasztalt tumultuózus jelenetek kapcsán kiemelte: a lassú kijutás a Szigetről a koncert után a terveknek megfelelően történt. "Nem engedtük rá a tömeget egyszerre a K-hídra, mert az azzal járt volna, hogy a fesztivál területén kívül veszélyes helyzetek alakulhattak volna ki. A szakaszos kiengedés azt jelentette, hogy mintegy 45 ezer embert engedtünk ki mintegy másfél óra alatt, ami teljesen normális. A Sheeran-koncerten a nagyszínpadhoz vezető egyik úton valóban beszorult mintegy száz-százötven ember és kialakult egy helyzet, amivel érdemes foglalkoznunk" - mondta Kádár Tamás.

Hozzáfűzte: a K-hídról a fesztivál előtt néhány héttel készült vizsgálat megállapította, hogy a híd statikája rendben van. Utalt arra, hogy néhány évvel ezelőtt készült egy terv a híd felújítására, amit a fesztivál szervezői üdvözöltek, azért is, mert a felvázolt ütemterv figyelembe venné a Sziget időpontját is.

Annak kapcsán, hogy a III. kerület a zajhatár túllépéséért eljárást indított a Szigettel szemben, Kádár Tamás elmondta: ez megfelel a kerület és a fesztivál közötti szerződéseknek, az eljárás során fogják megállapítani, volt-e, és ha igen, mekkora és milyen időtartamú hangerő túllépés a fesztivál alatt. A főszervező szólt arról, hogy a zajcsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseiket többször bemutatták, a III. kerület szakemberei a helyszínen is megvizsgálták az ehhez kapcsolódó technológiát és munkafolyamatokat és nem tettek észrevételt.

Megemlítette, hogy idén a 23 óra utáni nagy utcaszínházi előadás tartalmazott olyan pirotechnikai elemeket, ami miatt Bús Balázs III. kerületi polgármester a Sziget tűzijátékára vonatkozó engedélyeztetési eljárást a rendőrségnél megkérdőjelezte. "A Sziget legalább annyira fontosnak tartja a kisállatok védelmét, mint a kerület, ezt már több, a Hajógyári-szigeten elindított közös kezdeményezés is bizonyítja".

A Sziget fesztiválra idén mintegy száz országból érkeztek látogatók. A legtöbben az Egyesült Királyságból, majd Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország következik. A több mint ezer fellépő a világ 62 országából érkezett és az egyszerre bent lévő látogatók idén mintegy 53-47 százalékban voltak magyarok és külföldiek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!