2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Fegyverkiállítás Kápolnásnyéken

Széchenyi István, Kádár János és Buffalo Bill vadászpuskáját is látni lehet a holnap nyíló Vadászfegyverek, fegyvervadászok című kiállításon, amit a kápolnásnyéki Halász-kastélyban rendeztek be. A különleges darabok mellett a vadászpuskatörténet legfontosabb állomásait is meg lehet ismerni.

  • Fegyverkiállítás Kápolnásnyéken

Buffalo Bill magyar gyártmányú puskáját a dán királytól kapta ajándékba. A kiállításon Széchenyi István és I. Ferenc József fegyvereit is bemutatják.

„Amióta tűzfegyvert használnak katonai célokra és vadászati célokra, azóta Magyarországon ilyen fegyvereket gyártanak is, úgyhogy szerencsések vagyunk, hiszen rengeteg emlékünk van ebből az elmúlt fél évezredes időszakból. Az első tűzfegyvereket az 1500-as évek elején használták vadászatra, rendkívül kezdetleges fegyverek voltak, aztán amikor elkezdtek ezek fejlődni és már lakatrendszerrel, huzagolt csővel rendelkeztek, akkor váltak igazán érdekessé, akkor lettek igazán érdekesek a vadászok számára.”

- mondta Németh Balázs kurátor.

A kiállítás magángyűjtők, a Hadtörténeti Múzeum, és a Mezőgazdasági Múzeum fegyverraktárainak legizgalmasabb és legértékesebb darabjait mutatja be.

„Ez a sok-sok szépség, sok-sok érték rámutat arra, hogy milyen gazdag tárgyi kultúrát köszönhetünk a vadászatnak, és mi magyarok legyünk büszkék erre, és legyünk arra büszkék, hogy 2021-ben Egy a természettel nemzetközi vadászati és természeti kiállítás is meg fog valósulni.”

- jegyezte meg L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A november 18-a és 24-e között látható kiállítás egy rendezvénysorozat része, melynek keretében fegyvertörténeti konferenciára és Magyarország rendszerváltás utáni első lőfegyver-aukciójára is sor kerül.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!