2023. 12. 01. Péntek Elza napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Kultúra

Emlékhelyet alakítanak ki az egykori zsidó rabbiházban Gyulán

Felújítás után emlékhellyé alakítják az egykori zsidó rabbiházat Gyulán, az elképzelést a mostani uniós pályázati ciklusban, néhány éven belül szeretnék megvalósítani - mondta Alt Norbert (Fidesz-KDNP) alpolgármester kedden sajtótájékoztatón.

  • Emlékhelyet alakítanak ki az egykori zsidó rabbiházban Gyulán

 A városvezető a Történészek és helytörténészek az eltűnt kistelepülési és kisvárosi zsidóság nyomában című, kétnapos konferencia megnyitása előtt kifejtette: 2018 őszén pályázati forrásból tették rendbe a gyulai zsidótemetőt, amely kuriózum Békés megyében, a legtöbb viharsarki településen ugyanis nem maradt fenn a zsidótemető.

    Ezt követően felújították az ott található első világháborús emlékművet is, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pedig saját forrásból rekonstruálta a sírokat. Az ott zajló munka során több tárgyi hagyatékot, terítőket, gyertyákat találtak.

    A tavaly ősszel megjelent, A gyulai zsidóság emlékkönyve című kötet készítésekor pedig korábban soha nem látott, történeti értékű fotók kerültek elő. Ekkor döntötték el, hogy összegyűjtik és a nagyközönség elé tárják azt a szellemi és tárgyi hagyatékot, amely még fellelhető az egykor Gyulán élt, több száz fős zsidó közösség örökségéből - ismertette Alt Norbert.

    Hozzátette: ez lesz az alapja a viszonylag jó állapotban megmaradt, egykori rabbiházban kialakítandó emlékhelynek.

    Megjegyezte, az 1910-es évek elején emelt épület a - most zeneiskolának otthont adó - gyulai zsinagóga mellett található, a legrosszabb állapotban lévő tetőszerkezetet néhány éve felújították.

    Megnézték a lengyel zsidóság történetének múzeumát Varsóban, onnan is merítettek ötleteket - közölte.

    Diósi Lajos, a Gyulai Zsidó Alapítvány elnöke - aki túlélő zsidó család leszármazottja - elmondta, a békési fürdővárosban napjainkra mint közösség teljesen eltűnt a zsidóság, de a városvezetés aktívan a mellé állt, hogy ne vesszen el a hozzájuk köthető tárgyi, szellemi, kulturális és építészeti örökség.

    A konferencián Békés megyéből részletesen Gyula, Mezőberény, Békés és Gyomaendrőd zsidóságával foglalkoznak egy-egy előadás keretében. Országosan egyebek mellett Keszthely, Kőszeg, Nógrád megye, Tiszafüred, az Ipolyság, Újfehértó, Siófok, Szigetvár és Törökszentmiklós múltjából jelennek meg szemelvények az előadóktól.

    Szó lesz egyebek mellett az áldozati névsor összeállításának dilemmáiról, a Kner-család történetéről, a zsidó kereskedőkről és vállalkozókról, az izraelita tulajdonban álló kaposvári orvosi és ügyvédi praxisok és gyógyszertárak államosításáról, továbbá egy szegedi nőmozgalmi vezetőről.

    Balogh István, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem tanszékvezető tanára a sajtótájékoztatón elmondta, ilyen volumenű konferencia Magyarországon a 2014-es budapesti rendezvény óta nem volt, ahogyan unikális a helyi szerkesztők által készített, A gyulai zsidóság emlékkönyve című kötet is.

    Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, Magyarország különböző vidékein különböző lehetőségeik, ezáltal fejlődési ívük voltak a zsidó közösségeknek. A szakemberek és amatőr, civil helytörténészek számára új szempontokat hozhat a regionális sajátosságok megismerése, a tapasztalatcsere.

    Vas Miklós, a Zachor Alapítvány a társadalmi emlékezetért munkatársa elmondta, szervezetük a Steven Spielberg amerikai rendező által létrehozott Soá alapítvány magyarországi partnere. A Soá alapítvány birtokában van mintegy 55 ezer zsidó túlélővel rögzített életútinterjú, szervezetük ezekből készít elsősorban a középiskolák, másodsorban a pedagógusképzés számára oktatási anyagokat. Azt mondta, így kézzelfoghatóbbá lehet tenni a történelmet a fiatalok számára.

    A kétnapos konferencia online élőben is követhető.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A Momentum is Karácsony Gergelyt támogatja + videó

A Momentum is Karácsony Gergelyt támogatja + videó

Gelencsér Ferenc pártelnök szerint a Momentum egy kompromisszumra kész párt, és a főpolgármester az elmúlt négy évben rászolgált a Momentum, mint liberális párt támogatására. A téma kapcsán a HírTV stúdiójában Lampé Ágnes és Forgács István ütköztette véleményét.
Beadja az unió végül a derekát? + videó

Beadja az unió végül a derekát? + videó

Sajtóinformációk szerint december közepéig meghozza pozitív döntését az európai bizottság, és felszabadulhat tíz milliárd eurónyi befagyasztott forrás hazánk számára. Vendégünk volt Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Utoljára a nyolcvanas évek elején Marosvásárhelyen hallott hasonlót Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki a Magyar Nemzet megkérdezett Jordán Tamás színházalapítóval együtt döbbenten áll a Katona József Színház botránya előtt.
Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak – mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke. A másik nagy szakmai szervezet, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára, Vajda Márta is példátlannak találja ezt az esetet, szerinte azonban félreértésről lehet szó.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!