2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kultúra

Elhunyt Doris Day

Kilencvenhét éves korában meghalt Doris Day, az 1950-60-as évek egyik legkedveltebb amerikai filmsztárja - jelentette be a színésznő alapítványa.

  • Elhunyt Doris Day

A Doris Day Állatvédő Alapítvány közölte, hogy Day hétfőn hunyt el a kaliforniai Carmel-völgyben lévő otthonában közeli barátai körében.

"Korához képest Day páratlan egészségnek örvendett, ám a közelmúltban súlyos tüdőgyulladást kapott, ez okozta halálát" - olvasható az alapítvány közleményében.

Day korának olyan szupersztárjaival szerepelt együtt a filmvásznon, mint Rock Hudson és Carry Grant, nevéhez olyan híres filmek fűződnek, mint az Alfred Hitchcock rendezésében 1956-ban készült Az ember, aki túl sokat tudott, amelyből slágerré vált az általa elénekelt Que Sera Sera című, később Oscar-díjjal jutalmazott dal.

Az 1959-ben készült Párnacsaták című komédiában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. Ebben a filmben szerepelt először Rock Hudsonnal, akivel még két filmet forgatott.

Doris Kappelhoff néven született 1922. április 3-án. Balett-táncosnak készült, de egy súlyos autóbaleset miatt meghiúsult álma, hogy balerina legyen. Énekelni kezdett, és hamarosan rendkívüli népszerűségre tett szert.

1948-ban kezdett filmekben szerepelni, szerződése egész pályafutása során a Warner Brothershöz kötötte. Kezdetben vígjátékokban játszott, első filmje az 1948-ban készült Románc a nyílt tengeren címmel készült. Nagy sikere volt az Április Párizsban (1952) és a Szeress, vagy hagyj el (1955) című mozikban.

A mosolygós, szeplős arcú, vidám színésznővel egyszerűen nem lehetett elég filmet készíteni akkoriban. A forgatásokon jelenlétében nem volt szabad csúnya szavakat használni, sőt Day még dalait sem engedte olyan filmekben felhasználni, amelyekben általa illetlennek tartott szavak elhangzottak.

Utolsó filmjét 1968-ban forgatta With Six You Get Eggroll címmel.

Alakításaiért soha nem kapta meg az Amerikai Filmakadémia Oscar-díját, de 2004-ben megkapta a polgári személyeknek adható legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet.

Magánélete azonban nem volt olyan napos, mint amilyenek szerepei voltak a filmvásznon. Négyszer ment férjhez, háromszor vált el, egyszer megözvegyült. Szenvedett súlyos idegösszeomlásban, és komoly anyagi nehézségei voltak harmadik férje, Martin Melcher 1968-as halála után.

A nyolcvanas évektől minden idejét az állatvédelemnek szentelte, mivel számos forgatáson tanúja volt annak, milyen kegyetlenül bánnak a filmekben feltűnő állatokkal.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!