2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Kultúra

Egy sor Oscar-esélyes filmet vetítenek a Velencei filmfesztiválon

Szerdán nyílik meg Kore-eda Hirokazu japán filmrendező La Vérité (Az igazság) című filmjének világpremierjével a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen egy sor Oscar-gyanús film is debütál. A világ legöregebb filmmustrájaként emlegetett fesztivál ugyanakkor a várakozások mellett máris vitát kavart azzal, hogy műsorra tűzi két megosztó rendező, Roman Polanski és Nate Parker filmjeit, továbbá azzal is, hogy ismét alig szerepelnek női filmrendezők alkotásai a versenyprogramban.

  • Egy sor Oscar-esélyes filmet vetítenek a Velencei filmfesztiválon

Szerdán nyílik meg Kore-eda Hirokazu japán filmrendező La Vérité (Az igazság) című filmjének világpremierjével a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen egy sor Oscar-gyanús film is debütál. A világ legöregebb filmmustrájaként emlegetett fesztivál ugyanakkor a várakozások mellett máris vitát kavart azzal, hogy műsorra tűzi két megosztó rendező, Roman Polanski és Nate Parker filmjeit, továbbá azzal is, hogy ismét alig szerepelnek női filmrendezők alkotásai a versenyprogramban.

Az Arany Oroszlán-díjért folyó verseny programjában látható James Gray Ad Astra című sci-fije Brad Pitt-tel a főszerepben, Noah Baumbach Marriage Story című válási drámája Scarlett Johanssonnal, Steven Soderbergh The Laundromat című drámája Meryl Streeppel, a J. M. Coetzee regényéből készült Waiting for the Barbarians című olasz dráma Johnny Depp és Robert Pattinson közreműködésével, valamint a Joker című Batman-gonoszról szóló rendhagyó film is Joaquin Phoenix főszereplésével.

Todd Phillips, a Joker rendezője és társ-forgatókönyívrója jó előre felhívta a figyelmet arra, hogy a közönség ne számítson egy újabb képregényfilmre. "Nem szeretnénk félrevezetni az embereket. A képregényfilmek nagyszabású, látványos produkciók, ez meg valójában egy karaktertanulmány" - hangsúlyozta.

A Women and Hollywood honlap alapítója és kiadója, Melissa Silverstein azért bírálta a velencei filmmustra programját, mert a 21 versenyfilm közül csupán kettő rendezője nő. Shannon Murphy a Babyteeth című filmmel debütál, szaúd-arábiai kolléganője, Haifa al-Manszúr pedig a The Perfect Candidate című filmmel vesz részt a fesztiválon. Tavaly egyetlen női rendező szerepelt a versenyprogramban, Jennifer Kent a The Nightingale című alkotásával.

Silverstein szerint ezen az arányon csak az javíthatna, ha a fesztivál vezetése elkötelezi magát a változás mellett.

A fesztivál igazgatója, Alberto Barbera azonban már tavaly leszögezte: bár a női rendezők továbbra is kisebbségben vannak, de éppen az lenne a hiba, ha egy filmet a rendező neme miatt válogatnának be a versenyprogramba, a válogatás ugyanis "a filmek minőségén alapul".

Barbera hangsúlyozta, hogy az idei programban versenyen kívül látható a chilei Pablo Larraín Ema című filmje, továbbá Yann Arthus-Bertrand és Anastasia Mikova Women című dokumentumfilmje, amelyek szintén a nők helyzetével foglalkoznak. "Ezek a női portrék, ha férfiak rendezték is, új érzékenységgel fordulnak a női univerzum felé, amire korábban kevés példa volt. Ez annak a jele, hogy az elmúlt évek polémiái hatottak az érzékenységünkre és a kultúrára" - idézte Barberát a The Guardian című brit napilap.

A velencei filmfesztivállal csaknem egy időben zajló Torontói filmmustra programjában 35 százalék a nők által rendezett filmek aránya, Cannes-ban idén négy női rendezés versengett az Arany Pálmáért, Berlinben pedig hét női rendező filmje volt versenyben az Arany Medve-díjért - emlékeztetett a brit napilap.

Idén Barberáéknak az a döntése is vitát váltott ki, hogy bemutatják Roman Polanski Dreyfus-ügyet felidéző An Officer and a Spy című filmjét. Polanski ellen az Egyesült Államokban 40 éve van érvényben elfogatóparancs, mert a rendező a 70-es években kiskorúval lépett szexuális kapcsolatba, és az ítélet elől megszökött az országból.

Velencében mutatják be Nate Parker American Skin című filmjét is. A rendező részvétele azért vitatott, mivel 2016-ban, a The Birth of a Nation című Nat Turner-életrajzi filmje bemutatása előtt kipattant, hogy évtizedekkel korábban, egyetemistaként szexuális erőszakkal vádolták meg, és az áldozat később öngyilkos lett.

A fesztiválon televíziós és streaming-programok is bemutatkoznak. A Lidón debütál Paolo Sorrentino Ifjú pápa című sorozatának folytatása, a The New Pope, a Netflix produkciói - a Marriage Story és a The Laundromat - pedig a versenyprogramban kaptak helyet.

Az Orizzonti Shorts szekcióban lesz a GUO4 című magyar kisjátékfilm világpremierje. Az alkotást Peter Strickland rendezte, producere Nedeczky Dóra, operatőre Fillenz Ádám. A háromperces kísérleti film egy leharcolt férfiöltözőben játszódik, ahol két úszó közötti nézeteltérés ökölpárbajba torkollik.

A fesztivál szeptember 7-én a Mick Jaggerrel forgatott The Burnt Orange Heresy című krimi bemutatásával zárul majd.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!