2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Kultúra

Betyárok és pulik a Vajdahunyadvárban

Bizonyosan rekorder az egy négyzetméternyi falfelületre jutó pödrött bajszok és fekete szőrzet mennyiségét illetően az a kiállítás, amelynek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár ad otthont ezekben a hetekben. Az október közepéig nyitva tartó tárlat ugyanis fiatal képzőművészek által magyar ajándéktárgyakra szánt motívumokat sorakoztat fel, két témakörben: karikást pattogtató betyárok, és piros nyelvüket lógató pulik néznek vissza a látogatóra, megkapóan kreatív és változatos világokba engedve betekintést. Hogy kerül a csizma az asztalra, puli és betyár a Vajdahunyadvár patinás épületének falára? A közvetlen előzmény egy pályázat.

  • Betyárok és pulik a Vajdahunyadvárban

A nyár elején adták át annak a pályázatnak a díjait, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel közösen a Memories of Hungary cégcsoport és a Hungarian Souvenirs Kft. hirdetett meg az egyetem hallgatói számára tavalyi sikeres együttműködésük után. 2020-ban „Budapest fiatal szemmel” témában születtek művészi ajándéktárgy-tervek külföldi célcsoportok számára.

Az idei pályázaton a titokzatos-romantikus betyárvilág, illetve a „magyar ember legjobb barátja”, a puli vizuális megjelenítésére vártak a kiírók a fiatal művészektől kreatív grafikai terveket. A cél az volt, hogy ezen grafikák legjobbjai olyan minőségi, magyar ajándéktárgyakon köszönjenek vissza, amelyek így vonzóak, érdekesek lehetnek a hazánkba látogató külföldi turisták számára, ellenpontozva a piacon található közhelyes, megkopott, igénytelen, „magyaros szuvenírek” tömegét.

A pályázatra 54 hallgatótól beérkezett több mint 70 magas színvonalú kollekcióból közel 900 oldalnyi terjedelmű anyag került a szakmai bírálók elé. A burjánzó alkotókedv és a tervek kiemelkedően magas minősége kiállítási lehetőség után kiáltott – ezúttal szerencsére nem hiába. A szándékot felkarolta a Hungarikum Bizottság és az Agrárminisztérium – ennek megtestesülése a Vajdahunyadvárban látható tárlat, és a hozzá kiadott szép katalógus.

Az egyetem oktatóiból és a Memories-csoport termékfejlesztési szakembereiből álló zsűri tavasszal összesen húsz pályamunkát részesített elismerésben – ezeket ismerheti most meg a nagyközönség. (Név szerint: Derczbach Dóra, Sárosi Dániel, Ménesi Kristóf, Nagy Eszter, Dezső Árpád, Gombos Ágnes, Bandl Luca, Boros Rebeka, Dallos Fanni, Gödri Apolka, Boda László, Debreceni Zsófia, Láposi Zsófi, Oroszi Renáta, Bognár Nóra, Juhász Klaudia, Laczkó Réka, Peszleg Kata, Visnyai Zoltán, Torkos Barbara.)

Az ünnepélyes megnyitón V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos méltatta a kezdeményezést, bízva a folytatásban. A házigazda Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, Estók János szavai mellett a szakmai értékelést Prof. Dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora tartotta.

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen az együttműködést az MKE Innovációs és Tudásközpont támogatta, melyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt Egyetemi innovációs ökoszisztéma pályázat keretében hozott létre az intézmény. A Központ elsődleges feladata a képzőművészeti és az üzleti szféra összekapcsolásában rejlő lehetőségek kibontakoztatása, melynek köszönhetően a mostanihoz hasonló, további együttműködések várhatók, és a tehetséggondozás is új szintre lép.

A Memories-csoport, Magyarország egyik vezető ajándéktárgy-forgalmazója, bolthálózatában magas minőségű magyar ajándéktárgyakat kínál a Budapestre látogatóknak. Több mint 10.000 cikkből álló szortimentjének jó része saját terméktervező műhelyeiből kerül ki. A pályázat során született hallgatói tervek legjobbjai – a turizmus újraindulásával párhuzamosan – ennek a folyamatnak a részeként valósulnak meg külföldi turistáknak szánt igényes ajándéktárgyak formájában.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!