Képen: a Nemzeti Színház a MITEM keretén belül külön ukrán szolidaritási napot szervezett ukrán művészek részvételével (Fotó: Nemzeti Színház)
Ami a Free SZFE mozgalomnak fejkörzéssel, vonaglással és visítozással anno nem sikerült, az a méltán világhírű litván színészeknek most végre igen: megroppant az Orbán-rendszer – kommentálta némi iróniával Jeszenszky Zsolt, a Pesti TV műsorvezetője azt, hogy a Nemzeti Színházban most zajló MITEM nemzetközi színházfesztiválon litván színészek üzentek magyarul a közönségnek.
A színház nagytermében egy litván társulat, a Klaipèda Drámai Színház a Caravaggio életét és életművét körbejáró Léna lábai közt, avagy „a szűz halála” végén két ukrán zászló közé került a következő felirat: „Magyarok, ne legyetek közömbösek!”
Egy másik litván társulat, a Vilniusi Városi Színház Ivan Viripajev Delhi tánc című előadásának végén mutatott fel fel egy képet, angol nyelvű felirattal: „Biztos vagy benne, Orbán? Magyarország 1956 – Ukrajna 2022”
Jeszenszky Zsolt a Pesti TV Politikai hobbista című műsorában úgy fogalmazott,
az ukránok után most a litvánok is ’56-tal akarnak minket leckéztetni. Olyan országok tehát, akiknek a katonái ’56-ban, a Szovjetunió részeként maguk is ültek a tankokban, maguk is részt vettek a magyar szabadságharc eltiprásában. Sem az ukránoknak, sem a litvánoknak semmilyen létjogosultsága nincs minket kioktatni – jelentette ki.
Az erről szóló rész a műsorban a linkre kattintva tekinthető meg.
Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, az eset után a Nemzeti Színház az eseménnyel kapcsolatosan magyar és angol nyelvű közleményt adott ki. Ebben úgy fogalmaztak, „a Nemzeti Színház tudomásul vette a MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) programjában 2022. április 26-án szereplő két litván előadás („Léna lábai közt…” és „Delhi tánc”) utáni provokatív hangvételű politikai performanszok üzenetét”. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Színház és a MITEM szervezői – bár tudomásuk volt a készülő akcióról – nem gördítettek akadályt a litván művészek szabad véleménynyilvánítása elé. A közleményben hangsúlyozzák, hogy Magyarország kormánya és a magyar lakosság igen jelentős pénzügyi, logisztikai és humanitárius segítséget nyújt az ukrajnai háború több százezer menekültjének. Emellett a Nemzeti Színház a MITEM keretén belül külön ukrán szolidaritási napot szervezett ukrán művészek részvételével.
Sajnáljuk, hogy erről a litván társulatok nem vettek tudomást és egyoldalúan állítják be a magyarok viszonyulását ebben a kérdésben
– írták a közleményben.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a MITEM színházi fesztivál házigazdájaként közönségtalálkozón reagált a litvánok politikai üzengetésére. A színházigazgató úgy fogalmazott:
„Sorban mindenki üzent nekünk valamit, ezer éve így élünk: a tatárok, a törökök, az osztrákok, a németek azok mindig üzennek, azok nagyon tudják, hogy kell élni, a kommunisták üzentek, azok rá is kényszerítettek minket, hogy negyven évig úgy csináljunk mindent, ahogy ők akarják. Az amerikaiak is rettenetesen tudják, hogy kell élni, most ők üzengetnek, üzentek ők Irakba is, Szíriába is, mindenhova üzentek. Most tudjuk, hogy van egy másik nép is, a litván nép, az is üzen nekünk”.
Ettől még mi mindig megmaradtunk a saját véleményünknél, és meg is maradunk
– szögezte le Vidnyánszky.