2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Az MVM Dome-ban mutatja be az Egri csillagokat a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Az MVM Dome-ban mutatják be a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Egri csillagok című közös produkcióját október 20-án.

  • Az MVM Dome-ban mutatja be az Egri csillagokat a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója az új helyszín pénteki sajtóbejárásán az Egri csillagokról elmondta, hogy a színház egyik legsikeresebb produkciója, amelyből az 50. előadást is megtartották már, és amelyet sokan szeretnének még látni.

"Különleges dolog egy ilyen tömegnek játszani. Más megszólalási módot, más rendezői és koreográfusi gesztusokat igényel" - mondta a sportcsarnokbeli előadásról.

A Gárdonyi Géza regénye alapján készült, 2018-ban bemutatott darabot a teátrum művészei, táncosok és gyerekszereplők elevenítik meg. A tavaly év végén átadott sportcsarnokban Székely László a helyszín méreteihez igazodó, újratervezett díszletében, mintegy 240 táncos fellépésével mutatják be a produkciót.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkció társrendezője, koreográfusa kiemelte: a táncosok készen állnak egy ilyen hatalmas tér betöltésére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!