2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

A Tündérfesztivállal kezdődik a Soproni Ünnepi Hetek

A gyerekeknek szóló 12. Tündérfesztivállal kezdődik június 8-án a 62. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programsorozat, az Erzsébet kerti rendezvény idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról és a Kockásfülű nyúl rajzfilmfigura 45. születésnapjáról is megemlékezik - hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján hétfőn Sopronban.

  • A Tündérfesztivállal kezdődik a Soproni Ünnepi Hetek

Szekeres Kriszta főszervező elmondta, hogy az Erzsébet kert 67 pontján lesznek programok. A Páneurópai Pikniket úgy jelenítik meg a fesztiválon, hogy a hagyományos "tündéri" játékok mellett olyan elemek is megjelennek, amelyek a szülők gyermekkorát idézik meg. Egyebek mellett lesznek pedálos moszkvicsok, festhető trabantok, óriási pöttyös labdák, de lehet hintázni a fák alatt, óriás szappanbuborékokat fújni, bunkert építeni üres kofferekből vagy piknikkosarakat díszíteni. Szombat este piknikmozit rendeznek, ahol párnákon ülve a Hamupipőke élőszereplős történetét vetítik.

A Kockásfülű nyúl azért kap központi szerepet, mert ez a mesefigura is úgy cselekszik, ahogy a tündérek, ahol baj van, ott segít - mondta a főszervező, majd hozzátette, hogy június 8-án a mese soproni születésű rajzolójával és rendezőjével, Richly Zsolttal és írójával, Marék Veronikával is találkozhatnak a résztvevők.

A gyermekeknek lesz nyuszisimogató, mozisátor, ahol a rajzfilm epizódjait vetítik, emellett olyan játékos feladatok, amelyeket távcsővel lehet megoldani.

Ismét megrendezik a jelmezversenyt, ezért a szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy tündérnek, vagy manónak öltözve látogassák meg a rendezvényt.

Goda István, a Fertő-Hanság nemzeti Park igazgatósági tagja arról beszélt, hogy a fesztiválon hangsúlyos szerepet kap a természetvédelem. Az úgynevezett Liba laborban olyan játékokkal készülnek, amelyek a természet és a környezet védelmére oktatnak.

Pataki András, a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgató-főrendezője hozzátette, hogy a Soproni Ünnepi Hetek programsorozat első hétvégéje a gyermekekről szól, június 10. és 17. között rendezik a Sopron Drum elnevezésű "ütős" fesztivált, amelyen a koncertek mellett mesterkurzusokat is tartanak, mások mellett Dennis Chamberszel és Tommy Campbellel.

A Hét Tánc Festet június 17. és 23. között rendezik, míg a Sopron Classic elnevezésű tematikus hetet július 1-je és 7. között tartják, ez utóbbin a komolyzene kapja a főszerepet - mondta Pataki András.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!