2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

A járvány áldozataira emlékeztek Szegeden

A koronavírus-járvány áldozataira emlékeztek a Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó önálló osztályának munkatársai vasárnap este a Dóm téren.

  • A járvány áldozataira emlékeztek Szegeden

Buresch Györgyi sürgősségi szakápoló a helyszínen újságíróknak elmondta, a Fogadalmi templom előtt a járvány magyarországi áldozataira emlékezve 27 802 mécsest helyeztek el. A 43 sorban, soronként csaknem 650 mécses szinte teljesen megtöltötte a teret.

Szintén mécsesekből kirakták a 3 208 515-ös számot is, amely a világszerte koronavírus okozta megbetegedésekben elhunytak számát jelezte.

A megemlékezés kezdeményezője az osztály mellett működő támogató csoport, az SBO Angyalai civil szervezet volt. A mécseseket a téren a járványügyi előírásoknak megfelelően a járókelők elől kordonokkal elzárt területen négy óra alatt helyezték el önkéntesek - közölte az egészségügyi szakember.

A kezdeményezéssel a járvány áldozataira szerettek volna emlékezni, részvétüket kifejezve a hozzátartozóknak és tisztelegve azok előtt a kollégák előtt, akik egy éve a frontvonalban küzdenek a betegek életéért - mondta Buresch Györgyi.

A megemlékezéshez kapcsolódva napnyugtakor Szeged tizenhárom templomában egyszerre megszólaltak a harangok.

A viharos széllökések miatt a tervekkel ellentétben a mécseseket nem lehetett meggyújtani, azokat a szervezők a szegedi templomoknak adományozzák.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!