Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
Holdsarlós végű arany karpántok a 19. század vége óta ismertek. Előkerülésük körülményeiről, régészeti kontextusukról, pontos lelőhelyükről nagyon keveset tudni, mivel a legtöbb tárgy szórványlelet. Az egykorú magyarországi aranytárgyak is jellemzően kincsekből származnak, ez alapján az új karpánt is feltételezhetően egy ilyen impozáns leletegyüttes része lehetett.
A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának Őskori Gyűjteménye 2016-ban vásárolta ezt az aranyékszert. Az új lelet a holdsarlós végű arany karpántok eddig előkerült egyik legnagyobb méretű és legimpozánsabb darabja. A masszív, jelentős tömegű aranyból készült, reprezentatív lemeztárgyat valószínűleg csuklón vagy felkaron hordhatták. A jelenlegi ismeretek szerint feltehetően egy Tápióbicske környéki középső bronzkori településről származik. Stíluspárhuzamai alapján a korszak végén, Kr. e. 1600 és 1450 között készülhetett. Az eddig ismert középső bronzkori karpántok közül ez a legnagyobb méretű, 303,7 grammot nyom.
Poncolt mestermunka
A Lukács Balázs fémrestaurátor-ötvösművész közreműködésével elvégezett készítéstechnikai elemzés alapján az arany karpánt kétséget kizárólag a korszak és régió egyik legjelentősebb csúcsterméke. A mikroszkóppal megfigyelt szerszámnyomok, illetve a poncolt díszek megdöbbentő aprólékossága mind arra utal, hogy ezt a tárgyat egy olyan tapasztalt kézműves mester készítette, aki élete során valószínűleg fiatal kora óta kizárólag aranyművességgel foglalkozott és megállta volna a helyét a korabeli mükénéi, de akár az egyiptomi, vagy asszír birodalmi udvarokban is.
Felszíni nyomok alapján jellegzetes formáját kőkalapácsok és bronzvéső segítségével alakították ki. Különleges díszeit a mester előre megtervezte, kompozícióját karcolt segédvonalakkal felszerkesztette, ez segítette a precíz és szimmetrikus minták létrehozásában. A finom mintákat, bronz- és agancs-/keményfa poncolókkal ütötte be. Az eredmény egy modern ötvösöket is megszégyenítő, szabad szemmel alig látható finomságú és részletességű ornamentikával díszített ékszer.
102 hajkarika készíthető belőle
Az Energiatudományi Kutatóközpont Nukleáris Analitikai és Radiográfiai Laboratóriumában dr. Maróti Boglárka által elvégzett elem-összetételi vizsgálatok alapján az ékszer 18 karátos termésaranyból készült, melynek anyagértéke még mai árfolyamon számolva is tekintélyes. Ugyanakkor nyersanyagának eredete további vizsgálatokat igényel, de a magas ezüsttartalom, hasonló elem-összetételi jellemzők és szoros kulturális kapcsolatok alapján a magyarországi holdsarlós végű karpántok nyersanyagának forrása valószínűleg Erdély vidéke lehetett.
Ahhoz sem férhet kétség, hogy a tápióbicskei arany karpánt a középső bronzkorban is nagy értéket képviselt. Ezt jól példázza, hogy az ékszerrel megegyező tömegű aranyból 102 darab ún. hajó alakú hajkarika készíthető, mely több tucat korabeli ember ékszerigényét elégítette volna ki. Ehelyett ezt a mennyiséget egy nagyméretű, reprezentatív, kizárólag egy ember által hordható tárgy megalkotására szánták. Értéke ezért szinte felbecsülhetetlen.
A bronzkori luxus karóra
A holdsarlós végű karpántokat a régészeti kutatás jellemzően hatalmi jelvényként, törzsfőnöki, elit, vagy presztízstárgyakként értelmezi. Az ékszertípus jól párhuzamba állítható a középső bronzkori Égei-tengeri, közel-keleti és kelet-mediterrán civilizációk területén megfigyelhető uralkodói ékszerekkel. Ezeknek a tárgyaknak az üzenete lényegében nem sokban különbözik, a mai egyedi tervezésű, márkás luxuskarórákétól. Formájuk és díszítésük személyre szabott. Tapasztalt mesterek aprólékos munkájával, nagy mennyiségű és kiváló minőségű arany nyersanyagból készültek. Az intenzív mikroszkopikus kopásnyomok alapján még az is feltételezhető, hogy egy-egy ilyen tárgyat nagy becsben tarthattak, és az elit tagjai között akár generációról generációra is örökíthették őket.
A tápióbicskei karpánt díszítése egyértelműen a hatalom stílusa, melyet különleges tárgyak, reprezentatív ékszerek és fegyverek számára tartottak fent. A minták valószínűleg a középső bronzkorban erős szimbolikus tartalommal bírtak. A stilizált ábrázolások között fel-fel tűnnek mára már csak homályosan értelmezhető kozmológiai jelenetek, napbárkák és égitest-ábrázolások, melyek feltételezhetően a földi és transzcendens hatalom összefonódásának jelképei voltak.
Magyar Nemzeti Múzeum
