2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Kultúra

2023-ban nem lesz Telekom VOLT Fesztivál

„A mostani bizonytalan gazdasági környezetben 2023-ra nem fogjuk tudni megszervezni a Telekom VOLT Fesztivált” – jelentették be a fesztivál szervezői.

  • 2023-ban nem lesz Telekom VOLT Fesztivál

„A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni” – mondta Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője. „Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” – tette hozzá. A szervezők kiemelték, hogy bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere elmondta, tudomásul veszik a szervezők döntését, Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmultával ismét otthont adhatnak ennek a nagymúltú és sokak által várt fesztiválnak.

„Több, mint 10 éve vagyunk főszponzorai a Telekom VOLT Fesztiválnak, több mint 10 éve teszünk azért, hogy egy rendkívüli élménnyel induljon a nyár a fesztiválozók számára. Sosem passzív szereplői voltunk ennek a kapcsolatnak, mindig azon voltunk, hogy általunk még különlegesebb legyen az esemény. Nehéz elképzelni a következő nyarat Telekom VOLT Fesztivál nélkül, de természetesen megértjük a szervezők döntését. Azt viszont nem szeretnénk, hogy a fesztiválozók élmény nélkül maradjanak, így az előttünk lévő hónapokban azon fogunk dolgozni, hogy valahogyan betöltsük azt az űrt, amit ebben az időszakban az elmaradó fesztivál okoz” – mondta Szabó Béla, Magyar Telekom márka és kommunikációs igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!