2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Informátor

Látszik az alagút vége – egyre közelebb járunk a megfelelő vakcinához

A tudományos élet is megosztott a tekintetben, hogy mikorra készülhet el a megfelelő védőoltás és mikor lehet az embereket beoltani. Van, aki szerint hetek, van, aki szerint hónapok. A Hír TV Informátor című műsora ezen a héten a különböző gyógymódoknak és vakcináknak járt utána.

  • Látszik az alagút vége – egyre közelebb járunk a megfelelő vakcinához

A koronavírus-járvány első hullámának sikeres hazai kezelését követően, most az őszi második hullámban is folyamatosan hozza meg a kormány a megelőző intézkedéseket, szigorításokat.

Az azonban tisztán látszik, hogy a vakcina a megoldás, és akkor leszünk túl a világjárványon, hogyha a megfelelő minőségű, biztonságos és hatékony ellenanyaggal be lehet oltani a lehető legtöbb embert szerte a világon. Ma már az is világos, hogy a vakcina mielőbbi kifejlesztéséért hatalmas verseny indult el.

A legtöbb eredményt ez idáig az oroszok és a kínaiak tudták felmutatni ezen a területen, azonban most az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalat által fejlesztett vakcina került a figyelem középpontjába, ugyanis egy olyan oltóanyagot jelentettek be, ami 90 százalékban hatásos lehet

- hangzott el a Hír TV Informátor című műsorában.

A november 9-én megjelent híreket követően az Informátor felkereste a Pfizert-t, aminek szóvivője írásban válaszolt kérdéseinkre. Ebben azt állítják, hogy a BioNTech-el együttműködve előállított vakcinájuk az oltásban részesülő emberek többségében elősegítheti a COVID-19 megelőzését. Ezzel a lépéssel pedig közelebb kerültünk ahhoz, hogy véget lehessen vetni a pandémiának.

Ennek a vakcinának a beszerzését november 11-én az Európai Bizottság is engedélyezte. Az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság Európai Uniós Biztosa a Hír TV kérdésére arról beszélt, hogy ugyan aggasztó az idő rövidsége, de az Európai Gyógyszerügynökség körültekintően fog eljárni. Ebből az oltóanyagból az Európai Unió egyébként 300 millió adagot rendelt.

A Magyar Közlönyben pedig már másnap megjelent, hogy a magyar emberek egészségének és életének védelmében a kormány egyszerűsíti és felgyorsítja a koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek Magyarországra történő behozatalát.

Menczer Tamás: Nincs ok a szabadalmaztatott vakcinák miatti aggodalomra

Az Informátor stábja több szakértőt is megszólaltatott a témában. A Magyar Orvosi Kamara munkatársa, Dr. Csilek András infektológus szakorvos az idő rövidsége miatt, fenntartásokkal kezeli a közelmúltban bejelentett vakcinák hatékonyságát. Mint mondta, bízik a megoldásban, de gyakorlatilag az emberiség történelmében eddig csak egyetlenegy kórokozót sikerült gyökeresen kiirtani, a fekete himlőt. Hozzátette, hogy például a HIV-fertőzésre a mai napig nincs vakcina, pedig évtizedek óta kutatják.

Kiss Zoltán, aki Magyarországon először izolálta a koronavírust úgy vélekedik, hogy

a különböző oltóanyagok között alapvető különbségek vannak, de a forgalomba kerülésük előtt nagyon komoly ellenőrzésen esnek át.

Az Egészségügyi Világszervezet különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fejlesztés alatt álló oltóanyagok csak akkor kerüljenek tömegfelhasználásra, amikor már teljes biztonsággal használhatók – erről Ledia Lazeri, a WHO magyarországi irodavezetője beszélt az Informátornak.

A külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára szerint nincs ok a szabadalmaztatott vakcinák miatti aggodalomra, ugyanis csak olyan ellenanyag kerülhet Magyarországon forgalomba, ami a legszigorúbb hatósági ellenőrzéseken keresztül megy. Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy

a baloldali politikusok és sajtóorgánumok riogatása emberi életeket veszélyeztet.

Merkely Béla: Decemberben Európában már oltani fognak

A Semmelweis Egyetem rektora is bizakodó. Az Informátornak arról beszélt, hogy az amerikai Pfizer és a német BioNTech vakcinája mellett van három kínai és egy orosz vakcina, amelyet érdemes tartalékolni, mert ha nem lenne elegendő az EU-beszerzés, akkor érdemes alternatív piacokat is keresni. Merkely Béla leszögezte azt is, hogy

biztos abban, hogy Európában decemberben már oltani fognak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón arról beszélt, hogy Magyarország 6,5 millió vakcinára tarthat igényt az uniótól az eddig megkötött szerződés alapján. Az oltás pedig minden esetben önkéntes és ingyenes lesz.

Teljes adás:

Kapcsolódó tartalom:

Merkely Béla exkluzív interjú : Decemberben Európában oltani fognak

Széll Márta: Génkutatással is felveszik a harcot a járvány ellen

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!