2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Informátor

Informátor: Szemkilövető Gyurcsány idejében virágzott Magyarország?

A Bertelsmann Alapítvány által készített demokrácia index alapján szemkilövető Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején Magyarország sokkal inkább demokratikusabb volt, mint most 2020-ban. A kutatás szerint Afganisztánban sokkal jobb a kormányzás, mint Magyarországon.

  • Informátor: Szemkilövető Gyurcsány idejében virágzott Magyarország?

2006-ban Magyarország még előkelő helyen állt a Bertelsmann Alapítvány kutatásában, akár a demokrácia állapotát, a kormányzást vagy éppen a gazdasági mutatókat tekintve. 2010-től kezdődően minden mérőszám szépen elkezdett zsugorodni, aztán elérkeztünk 2020-hoz, amikor Magyarország történetének eddigi legrosszabb értékelését kapta a Bertelsmann-tól. Tehát 2006-ban, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette kormány ártatlan embereket veretett, lövetett szét, amikor a miniszterelnök saját maga ismerte el, hogy hazudott reggel, éjjel, meg este és amikor a 9% feletti volt a költségvetési hiány, akkor ezen alapítvány szerint jobb állapotban volt Magyarország, mint most, amikor már 2011 óta folyamatosan 3% alatt van a költségvetési hiány. A Bertelsmann Alapítvány felmérését az Alapjogokért Központ szedte elemeire és mutatott rá, hogy egyértelmű politikai támadás áll a dokumentum mögött.

“2006 óta készítenek ilyen indexet. Tehát van egy összehasonlítási alapunk arról, hogy 2006 és 2010 között milyen pontszámokat kaptak ezek az országok, köztük Magyarország, és milyen pontszámokat kaptak utána. Teljesen egyértelmű trend, hogy 2010 után megkezdődik Magyarország folyamatos csúszása lefele a különböző mutatókban, és 2020-ra eljutunk egy olyan állapotra, ami a legmélyebb pontszám, amit Magyarország kapott valaha ezen az indexen”

 - fogalmazott Panyi Miklós, az Alapjogokért Központ nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese.

A demokráciát, illetve a kormányzást viszonylag nehéz egzakt módon meghatározni, ugyanakkor a gazdasági teljesítménynek vannak mutatói, amelyek kitűnően bizonyítják, hogy a Bertelsmann jelentés bárminemű valóságot nélkülöz. 

“Például gazdasági teljesítmény terén is, a Bajnai-Gyurcsány-kormányokat jobb pontszámra értékelik, mint a mai kormány teljesítményét. Érdemes emlékeztetni a nézőket, hogy 2006 és 2010 között a magyar költségvetési politika elszállt, 2006-ban 9 százalékos GDP arányos költségvetési hiány alakult ki. A kormány 2008-ban az IMF-hez volt kénytelen fordulni elsőként a világ országai közül, mert nem tudta magát finanszírozni. Az MNB nem tudta támogatni, nem tudta megtámogatni a magyar gazdaságpolitikát, és az ország elindult egy lecsúszási folyamaton, az államadósság nőtt, a munkanélküliség pedig nőtt, a gazdasági teljesítmény pedig rohamosan csökkent. Ezzel szemben az elmúlt évek a gazdasági felemelkedésről és sikerről szólnak. Csak az elmúlt két évben 5-5 százalékos GDP növekedés volt tapasztalható Magyarországon” 

- mondta Panyi Miklós.

A Bertelsmann tanulmánycsomagja az úgynevezett átalakulásban lévő országokat vizsgálja. Ezen államok közül Magyarország az említett nem túl fényes gazdasági teljesítményével 2006-ban még a hetedik helyen állt, 2020-ban pedig lecsúszott a huszonkettedik helyre. Annak ellenére, hogy a 2010-es kormányváltás előtt 84% volt az államadósság, amely 2019 év végére 66%-ra csökkent. De vehetjük akár a GDP-t is. Magyarország GDP-je 2006 és 2010 között összesen 4%-al esett vissza, miközben 2010 és 2019 között több mint 20%-kal nőtt. A Bertelsmann szerint tehát a gazdaságot tekintve jelenleg Botswana, Bulgária és Románia is jobban teljesít.

A Bertelsmann egy magát függetlennek nevező német alapítvány, amely amellett, hogy ilyen lejárató jelentéseket készít Magyarországról még onnan lehet ismerős, hogy ők birtokolják az RTL-csoportot. A hazánkat lejárató alapítvány a tulajdonosa a kormánnyal nagyon nem szimpatizáló RTL Klubnak is. Még véletlenül se gondoljuk, hogy ez is oka lehet a nyílt támadásnak. A Bertelsmann egyébként nem magától találta ki a magyar pontszámokat. A Transformation Index hazánkról szóló fejezetét szinte teljes egészében a Nyílt Társadalom Alapítvány által finanszírozott Political Capital munkatársai készítették. A szervezet igazgatóját Krekó Pétert telefonon értük el, de nem sok sikerrel jártunk.

Kovács Zoltán úgy véli az országjelentései mára teljesen elvesztették eredeti funkciójukat, hiszen egyáltalán nem jelentenek objektív mércét, sokkal inkább használják őket politikai támadásra. 

„Már a látszatra sem adnak. Én emlékszem még talán 2012-ben vagy 2013-ban a Freedom House központjában tett látogatásra, amikor én magam is szóvá tettem az akkori vezetésnek, hogy ideje lenne módszert váltani, mert az nem fog működni, hogy ők az akkori, már akkor is ellenzékben lévő a volt SZDSZ romjain virágzó elemzőket kérnek meg véleményt mondani, hiszen a bennük rejlő frusztráltság, a veszteség, illetve a vereség utáni fájdalomérzet az nyilvánvalóan nem volt arra alkalmas, hogy akár közelében legyen bármilyen objektív mércének, és arra a látszatra sem adnak, hogy akkor legalább néhány olyan mondjuk politikai vagy meggyőződését tekintve vagy értékeit tekintve a másik oldalhoz tartozó intézetet megkérdeznének, hogy legalább ilyen kétpárti vagy két pólus véleményét tükröző vélemény jöjjön ki. Nem számítanak ezek a dolgok”

- mondta a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!