2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Informátor

Informátor: Már nem lehet kiigazodni a kispesti botrányra adott magyarázkodásokon

Bár jogállamban élünk továbbra is nehéz hinni a szemünknek, hogy az ország és a főváros egyik kerületének választott képviselői, hogy tudják szemrebbenés nélkül azt mondani, hogy Gajda Pétert nem terheli felelősség az ügyben és Kránitz Krisztián, vagy Lackner Csaba mind máig rendelkezhetnek közpénzek felett. Az eset újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a pénzért és a hatalomért bármire képesek a baloldalon. Informátor című oknyomozó műsorunk ott folytatja, ahol a múlt héten abbahagyta.

  • Informátor: Már nem lehet kiigazodni a kispesti botrányra adott magyarázkodásokon

Valósak a kispesti szocialisták korrupciógyanús ügyeiben napvilágra került hangfelvételek. A múlt héten V. Ákos Lackner Csaba Kránitz Krisztián és Gajda Péter egykori csapattársa és sofőrje igazolta, hogy saját szemével látta és Lackner szájából hallotta az elhangzott szavakat, így eloszlatta azokat a kétkedő hangokat, akik arra hivatkoztak, hogy manipuláltak a Hír TV és a Magyar Nemzet által tavaly októberben nyilvánosságra hozott anyagok. Ahogy megígértük most ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Kíváncsian vártuk, hogy a baloldali összefogás politikusai felháborodnak és lemondásra szólítják fel Kispest MSZP-s polgármesterét, esetleg nyomást gyakorolnak Lackner Csabára, hogy adja vissza mandátumát, netalántán megtesznek mindent azért, hogy a vagyonkezelő igazgatója ne tölthesse ki megbízatási idejét. Történt valami? Naná, hogy semmi.

Lackner Csaba pedig továbbra sem válaszol érdemben a kérdésekre.

Az ORFK tájékoztatása szerint az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés elfogadása és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Azonban a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást egyelőre nem ad.

A polgármester szerint kellemetlenséget okozott a kerület baloldali vezetésének, hogy nyilvánosságra kerültek olyan felvételek, amik alapján úgy tűnik, pénzek tűntek el a kerület költségvetéséből. Gajda Péter videó és hanganyag elemző képességén azonban az elmúlt egy évben határozott fejlődést

vélünk felfedezni.

-Az ön által elérhető felvételek alapján felismeri Lakcner Csabát akár képben, akár hangban?

- Nem is az a kérdés, hogy felismerem. Azt korábban is elmondtam, hogy a képi világban nagyon hasonlít Lackner Csabára az a személy, aki ott szerepel. Az meg egy más kérdés, hogy egy ilyen kocsmai típusú beszélgetésben, mert azt nyilván elismerik, hogy itt zene szól sörös üvegek csörögnek, italokat töltenek, ki mit mond bizonyos szereplőkről. És mint tudjuk, ilyen alkalmakkor olyan dolgokról is könnyebben beszélnek emberek, amiket amúgy nem mernének elmesélni.

Ugyanakkor Gajda Péter számára még mindig nem elegendőek a képi és hangi bizonyítékok vér és DNS tesztre lenne szüksége, ahhoz, hogy egykori párttársát lemondásra szólítsa fel.

Nem bizalmi a viszony, de ott volt Lackner tejfakasztóján

Gajda Péter egyébként rendszeresen azzal hárította a kellemetlen kérdéseket, hogy nem volt annyira szoros kapcsolata Lackner Csabával, mint ahogy azt a felvételeken beszélő személy állítja.

- Tavaly nyáron ott volt egyébként Lackner Csaba tejfakasztóján?

- Tavaly nyáron ott voltam Lackner Csaba tejfakasztóján.

- És gyakran megy el olyan embereknek a tejfakasztójára, akikkel nincsen bizalmi viszonyban?

- Én akkor megyek el egy tejfakasztóra, ha arra meghívnak.

- Tehát, akkor nem feltétel az, hogy bizalmi viszonyban legyen azzal a személlyel?

- Nézze! Mit nevezünk bizalmi viszonynak? Természetesen jó viszonyban voltam Lackner Csabával. Ő is ott volt egyszer a születésnapomon.

Tehát, jó viszonyban voltak, ami még nem bizalmi viszony, de jó viszony, értik?! Ha esetleg nem, nyugodjanak meg, mi sem tudunk kiigazodni már a magyarázkodáson.

Kránitz fittyet hány a KRESZ-re

Az ügy egyik kulcsfiguráját Kránitz Krisztiánt is szerettük volna megszólaltatni a témában, kérdéseinket, de ő az 5 km/órás sebességkorlátozás ellenére autójával fékezés és indexelés nélkül behajtott a forgalomba és egy pillanatra sem állt meg. Hát, úgy tűnik vannak, akikre a Kresz szabályai sem vonatkoznak.

Teljes adás:

Kapcsolódó anyagok:

Gajda Péter elismerte, hogy ismeri V. Ákost, a kispesti ügyek koronatanúját

Informátor: Kispest, nagy mutyi - A koronatanú kitálal

Kispest – Bordélyházba jártak Gajdáék

Gáll Csongor: A kispesti ügy koronatanúja nyilatkozott az Informátornak

Továbbra is hallgat a kispesti botrány kulcsfigurája

Így mutyizik a közvagyonnal a kispesti önkormányzat

Karácsony Gergelyt még a kispesti korrupciós botrány sem érdekli

A baloldal sokat látott sofőrjei

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!