2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Informátor

Informátor: Az ellenzék kommunikációjának nem azzal kellene foglalkoznia, hogy támadja a kormányt

Az ellenzéki térfélen egyértelműen a Demokratikus Koalíció és személy szerint Gyurcsány Ferenc az, aki igazán vérszemet kapott a vészhelyzet során. A bukott miniszterelnök a járvány kirobbanását követően egyből megragadott minden lehetőséget, hogy a kormányt gyalázza. Gyurcsány napokig élő videókban, posztokban nyomta a 2 bites propagandát. Több mint egy hétnek kellett eltelnie mire rájött, hogy a túlzásba vitt agymosás káros lehet. Ezért most azt a látszatot kelti Ferenc, hogy együttműködő a kormánnyal, ez azonban csak álca.

  • Informátor: Az ellenzék kommunikációjának nem azzal kellene foglalkoznia, hogy támadja a kormányt

„Nagyon nehéz lemondani arról a lehetőségről, hogy esetleg, ha a kormányzat hibát vét a krízis kezelésében az ő malmukra hajtsa a vizet, tehát politikai szerepükből fakadóan szeretnének valamilyen támogatáshoz jutni a témán keresztül, hiszen minden politikai szereplő megszokta, hogy témán keresztül lehet többséget maga mögé állítani. És ebben láthatólag mind az ellenzéki sajtó, mind pedig az ellenzéki pártok ez a fajta szerepfelfogás- változás úgy látom, hogy nem sikerült. Ez a szerepváltozás meg kell, hogy jelenjen az ellenzéknél is. Most már a kommunikációnak nem azzal kellene foglalkoznia, hogy támadja a kormányt, hanem azok, akik őt támogatják, tehát az ellenzéket fogadják el, mint véleményt formáló az ellenzék vezetőit. Nekik kellene azokat a tanácsokat adniuk számukra, megerősíteni a kormányzati döntéseket, mellé állni, hiszen ebben az esetben összefogásra, összekapaszkodásra van szükség. Kizárólag így lehet túljutni ezen a problémán.”

– mondta a műsorban Perlaky-Papp József, krízisstratéga.

Ahogy láthattuk komoly késéssel erre rájött Gyurcsány Ferenc is, ezért a megengedőbb hangnem, de hát az internet nem felejt. Gyurcsány egyik legjobb haverja, párttársa, a DK elnökségi tagja például arról értekezett a közösségi médiában, hogy a kormány két területen is tud spórolni a koravírussal. Az egyik a tesztek, a másik pedig a nyugdíjasok. Tehát a kvízprofesszor szerint a kormány azt szeretné, hogy haljanak meg a nyugdíjasok, ami annyira elmebeteg gondolat, hogy megdöbbentő.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!