2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hírvilág: Megszavazta az Európai Parlament az új összetételű Európai Bizottságot

Hír TV

2019. november 30., szombat 20:00

A hét legfontosabb külpolitikai eseményei közé tartozott többek között az új összetételű Európai Bizottság megszavazása és Klaus Johannis román elnök elsöprő győzelme.

Megszavazta az Európai Parlament az új összetételű Európai Bizottságot, a döntést az Európai Tanács is jóváhagyta. A testületben Várhelyi Olivér került a bővítési és szomszédságpolitikai tárca élére. David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt mondta, büszke az eredményre, amely az eljárási szabályoknak megfelelően, egy demokratikus folyamat végén született. Az uniós testület ezzel december elsején munkába is állhat.

Elsöprő győzelmet aratott Klaus Johannis a romániai államfőválasztás második fordulójában. Az elnök így újabb öt évig maradhat hivatalában. Enyhén emelkedett a részvételi arány az első fordulóhoz képest, ám a magyar többségű megyékben alig mentek el szavazni. Sokan távolmaradásukkal tiltakoztak a jelöltek személye ellen. Rekordot döntött viszont a román diaszpóra részvételi aránya.

Tovább tart Máltán a belpolitikai válság a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság miatt. Az ügyben közvetve érintett kormányfő elutasította az egyik gyanúsított, egy üzletember kegyelmi kérelmét. A vállalkozó vallomásában azt állította, hogy az oknyomozó újságíró megölése a miniszterelnök azóta lemondott kabinetfőnökének az ötlete volt. Máltán napok óta tartanak a kormányellenes megmozdulások. A tüntetők a miniszterelnök távozását követelik.

Újra egyre több illegális bevándorló érkezik az Európai Unió déli tagországaiba, a befogadóközpontok többszörösen megteltek. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa élesen bírálta Görögországot a migránsok helyzete miatt. Az athéni kormány viszont már többször jelezte Brüsszelnek, hogy túl sok a menedékkérő. Magyarország déli határán is megnőtt a migrációs nyomás.

Az embercsempészek áldozatait gyászolja Vietnam. A délkelet-angliai halálkamionban talált holttestek közül eddig 16-ot szállítottak haza az ázsiai országba. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a többi holttestet mikor viszik haza. Egy bolgár kamion hűtőkonténerében október végén összesen 39 vietnámi áldozatot találtak.

Erős földrengés rázta meg Albániát. A halálos áldozatok száma meghaladja a 40-et, a sérülteké pedig eléri a 700 főt, de az is problémát jelent, hogy hol helyezzék el a túlélőket. A szomszédos országok mentőcsapatokat küldtek, hogy segítsék a kutatást és a mentést. Magyarország segélyszállítmánnyal segíti a nyugat-balkáni országot.

Folytatódik az amerikai elnök ellen indított alkotmányos vizsgálat. A képviselőház illetékes bizottságai számos magas rangú tisztviselőt hallgattak már meg. Demokrata-párti politikusok igyekeznek minél több bizonyítékot gyűjteni, hogy bebizonyítsák, Donald Trump visszaélt a hatalmával. A nagy felhajtás ellenére azonban elemzők szerint valószínűtlen, hogy el tudnák mozdítani az elnököt.

Félmillió euró, vagyis 168 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség a drezdai ékszerrablás ügyében. A német város rendőrsége nagy erőkkel nyomoz, hogy megtalálja a múzeumi betörés elkövetőit és a felbecsülhetetlen értékű kincseket. Szakértők szerint azonban kevés az esély arra, hogy visszakerülnek a múzeumba az ellopott ékszerek.

Teljes adás:

Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!