2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Hírvilág: A jobboldal támogatta Ursula von der Leyen megválasztását

2019. július 20., szombat 16:02

Hétgyermekes, német és nő. Több mint fél évszázad után lett újra német politikus az Európai Bizottság élén. Egy másik német nő félmillió migráns befogadását követelte Európától, miközben Amerika egyre kevésbé kér az illegálisan ott tartózkodókból: ezreket akarnak kitoloncolni. Ezekről volt szó eheti adásunkban.

A magyar szavazatok nagyon kellettek az Európai Bizottság új elnökének megválasztásához. A Fidesz-KNDP 13 voksa nélkül nem lett volna meg a Ursula von der Leyen többsége - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs. A kormánypárti EP-képviselő emellett azt mondta, hogy az Európai Néppárt magyar delegációjának határozott elvárásai vannak von der Leyen-nel szemben, és bízik benne, hogy az uniós bevándorlás kérdésében is új korszakot jelent a bizottsági elnök megválasztása. Von der Leyen az első nő, és ötven éve az első német politikus ezen a poszton.

Gazdasági válságot okozna az Egyesült Királyságnak a rendezetlen kilépés az Európai Unióból. Ez derült ki a brit költségvetési hivatal jelentéséből. A távozó miniszterelnök, Theresa May szerint kompromisszumra van szükség, ám a brexit kapcsán egyik utód-jelöltje sem hajlik erre.

A francia katonák mellett Németország és további 8 uniós tagállam egységei is részt vettek a július 14-i francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett párizsi díszszemlén. A vendégországok ezzel jelezték, hogy részt vennének Emmanuel Macron kezdeményezésében, amelynek célja a közös európai hadsereg alapjainak létrehozása. Közben Nizzában a véres 2016-os merénylet után idén először ismét rendeztek tűzijátékot a nemzeti ünnepen.

Európának történelmi felelőssége van a gyarmatosítás miatt a migrációban, ezért félmillió afrikai menekültet kellene befogadnia - jelentette ki Carola Rackete, az olasz partoknál illegálisan kikötött Sea-Watch 3 hajó kapitánya. Közben a német közszolgálati televízió húsz perces videóban mutatta be a hajó fedélzetén történteket, ami V4 nemzetközi hírügynökség szerint az olasz belügyminiszter lejáratására készült, megrendezett akció lehetett.

Terrortámadást akadályoztak meg Németországban. A rendőrök több lakást átkutattak Észak-Rajna-Vesztfáliában. Négy férfit előállítottak. Mindannyian muszlim szélsőségesek. Németországban a 2015-ös migránsválság után szaporodtak meg az iszlamista támadások.

Az Egyesült Államok 10 nagyvárosában megkezdték az illegális bevándorlók elleni razziákat.

Legelőször a bűnöző migránsokat tartóztatják le, majd toloncolják ki. A bevándorlási hivatal részéről annyit közöltek, hogy első körben 2 ezer embert akarnak kézre keríteni. További részleteket azért nem közöltek az akcióról, mert számos demokrata párti vezetésű nagyvárosban menedéket kínálnak a kitoloncolásra váróknak.

Legkevesebb 33 ember meghalt, tízen súlyosan megsérültek, amikor Japánban leégett egy filmstúdió. A 41 éves elkövető feltehetően azért gyújtotta fel az épületet, mert ellopták a novelláját. Az eset az elmúlt két évtized legsúlyosabb tömeggyilkossága Japánban.

Nemzetközi vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány miatt. A WHO emellett felszólította a szomszédos országokat, hogy növeljék az ellátási készültséget mert a betegség átterjedhet. Az elmúlt évben több mint 1600 áldozatot szedett a kór a közép-afrikai országban.

HírTV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!