2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Színes

Több mint 400 éves ágyút tártak fel az Egri várnál

Az Egri vár legmagasabb pontján, a délkeleti ágyúdombon került elő a bronzból öntött ostromágyú.

  • Több mint 400 éves ágyút tártak fel az Egri várnál

Az Egri vár Facebook-oldala számolt be a feltárásról. Mint írták: az ágyúdombot, amely egy kőfallal körülvett, több mint 10 méter magas mesterséges domb, a 19. század óta Szép bástyának is nevezik. Eredeti formájában 1542 után kezdték építeni a belső vár délkeleti sarkán, a külső várba vezető Setét kapu mellett. Az 1552-es ostromra felsorakoztatott török faltörő ütegek romboló tüzére válaszul, többek között erről a dombról szólaltak meg a védők ágyúi. Tinódinak az Egri vár viadaláról szóló énekéből tudjuk, hogy az ágyúdomb tetején palánkot és földdel töltött kasokat helyeztek el.

Az 1560-as években az ágyúdombot többször javították és magasították, illetve külső rézsűjét kettős cölöppalánkkal erősítették meg. Utolsó, immár kőből épített körítőfalakkal történő átépítése a török uralom idejére tehető.

Evlia Cselebi török utazó emlékiratai szerint Musztafa pasa (1636-38) idején épült. Leírása szerint ez az ágyúdomb „az egész városra nézve magaslat, s még a repülő madarat sem engedi átrepülni. Húsz hosszú ágyúja van, melyeket látni kell”. Ezek egyike lehetett a most előkerült, körülbelül 2,-3 tonna súlyú ágyú, melynek csőhossza több mint 3 méter, kalibere (vagyis a csőfurat átmérője) 17 cm. Az ágyú mellett összesen 19 darab tömör vas ágyúgolyót sikerült feltárni, melyek egyenként 15-16 kg-ot nyomnak. Eger vára 1687-ben felszabadult az oszmán uralom alól. A várban berendezkedő keresztény hadak 1690-ben is leltárba vették az itt talált ágyúkat. Az ebben említett „30 fontos török ágyú, amelynek vége szétrepedt, s ezért újból öntendő” az, ami most előkerült.

A cső a Rákóczi-szabadságharc idején zajló harcok során kerülhetett a földbe.

A több, mint 400 éves ágyú felfedezése azért igazi szenzáció, mert teljes ágyúcsövek ritkán és csak kivételes szerencsével őrződnek meg. Emellett ez az ágyú hírmondója a vár izgalmas történetének: feltehetően látta Eger tragikus elestét (1596), a török kiűzését (1687), majd Rákóczi fejedelem ünnepélyes egri bevonulását (1705).

Borítókép/ Facebook Egri Vár

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!