2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szolnokon mutatkozott be a Hangszert a kézbe

2017. február 28., kedd 16:19

Hangszereket is kipróbálhatnak a fiatalok a Nemzeti Kulturális Alap interaktív zenekiállításán. Az országos rendezvénysorozat első állomása Szolnok volt, a Hangszert a kézbe program célja, hogy minél többen kapjanak kedvet a zenéléshez.

Nemcsak a gyerekek, hanem a program szervezői is zenéltek Szolnokon, a Hangszert a kézbe országos rendezvénysorozat első állomásán. Magyarországon sokkal kevesebb gyerek tanul hangszeren, mint más országokban, ezért a program arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos, hogy a mindennapi zenélés beépüljön a gyerekek életébe.

„Olyan fehér foltok is voltak az ország területén, ahol teljes mértékben megszűnt az élőzene hallgatása és a zenélés is. Azt látjuk, hogy rengeteg más országban – akár a Távol-Keletet nézzük, például Japánt, Koreát – mennyien tanulnak zenét, mennyi hangszer fogy el. Jól látható, hogy fölzárkózásra van szükség” – jelentette ki a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Doncsev András.

A gyerekek több hangszert kipróbálhattak a program keretében.

„Szerintem jó, hogy az emberek kipróbálják a különböző hangszereket. Én még nem láttam ilyet, ezért jöttem ide” – mondta egy érdeklődő.

Az eseményen elhangzott: a klasszikus zeneoktatástól nem lehet elvárni a hangszertanulás népszerűsítését.

„Úgy gondolom, hogy a klasszikus zenei oktatás és a klasszikuszene-tanárok jelenleg nincsenek erre felkészülve, és nem is hiszem, hogy el kellene tőlük várni. A könnyűzene másik kategória. Új iskolákat kell létrehozni, új gondolkodást kell meghonosítani. Integrálni pedig úgy lehet, hogy a két oktatási rendszert gyönyörűen össze lehet passzintani. Nyilván kedvet csinálni a gyerekeknek a könnyűzenével sokkal könnyebb, és ennek folyományként szépen tovább lehet őket küldeni más, magasabb iskolákba is” – véli a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Andrásik Remo.

A könnyűzenei oktatás elterjesztését segítő program Szolnok után további hat vidéki nagyvárosban, illetve Budapesten mutatkozik majd be.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!