2022. 08. 09. Kedd Emőd napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 23:10

Színes

Orbán Viktor: Magyar kézbe magyar tollat! + VIDEO

  • Orbán Viktor: Magyar kézbe magyar tollat! + VIDEO

Milyen tollat szokott használni?

– tette fel a kérdést Orbán Viktornak az a töltőtolljavító, akit a Karmelita kolostorban fogadott a miniszterelnök. Szűcs Tamás, aki gyermekével érkezett a Budai Várba, a kormányfőnek elmondta, hogy édesapja feltétlen támogatója volt, tőle örökölte ezeket a magyar gyártmányú tollakat, és ő szerette volna, hogyha ezek közül az egyiket megkapja. Mint az a töltőtollakkal foglalkozó férfi honlapjáról is kiderül, Loránd nevű édesapja ezt a tervét nem tudta véghezvinni: 2017-ben elhunyt.

Fia, Tamás azonban most megvalósította a nagy tervet, Orbán Viktornak bemutatta például a Turcsány, és Balaton márkájú magyar gyártású tollakat is.

A videóból az nem derült, ki, hogy a miniszterelnök végül milyen tollat kapott, de annyi bizonyos, hogy az akció csereügyletként bonyolódott; Orbán Viktor ugyanis saját Parker típusú tollát odaadta Szűcsnek. A fiának pedig egy fiatalkori Orbán-képet is dedikált, mely az 1990-es Első Bálványosi Szabadegyetemen készült a későbbi miniszterelnökről.

Facebook/Orbán Viktor

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas! A világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén Orbán Viktor mond nyitóbeszédet! A magyar miniszterelnök dallasi beszéde augusztus 4-én 20 óra 30 perctől a HírTV műsorán!!!
Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Ízek Utcája a Várkert Rakparton

Magyar Ízek Utcája a Várkert Rakparton

Magyarország legnagyobb gasztronómiai seregszemléje a Magyar Ízek Utcája idén 12. alkalommal kerül megrendezésre a Várkert Bazárnál Szent István napja alkalmából.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!